Koltai Tamás: Miért gyáva a magyar színház (Pozsony, 2010)
Szép új világ
A mélyben Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely; Venegyikt Jerofejev: Hű, de messze van Petuski! Amikor a József Attila Színház Éjjeli menedékhelyében Méhes László elmeséli, hogyan várta puskával a tolvajokat, akik fejszével támadtak rá, de aztán kiderült, hogy csak az éhség miatt léptek föl fenyegetően, ahelyett, hogy szelíden kenyeret kértek volna, majd miután megkapták, békés közösségben mindannyian együtt éldegéltek a nyaralóban - nos, akkor eszembe jutott a mi uborkás emberünk. Aki áramot vezetett a kerítésébe, amitől az uborkatolvaj meghalt, az uborkás ember pedig hét határra szóló együttérzést keltett a lakosságban. Az utóbbi történet igaz, az előbbi aligha, részint mert Luka, aki elmeséli, általában illuzórikus meséket mond, részint mert amúgy is kitalációban, drámai fikcióban hangzik el. Gorkij valaha naturalista drámája már régóta nem a hajléktalanotthonok lakóiról, a mélyszegénységről, hanem a lelki nyomorról szól, arról, hogy a helyzetüket életcsődként átélő emberek önsajnálattal, önámítással, esetleg radikális újrakezdéssel próbálnak-e menekülni a bajból. „A mélyben” - a darab eredeti címe - eszerint a közösségi kilátástalanságot jelenti, amely a gorkiji helyszínen, a menedékhelyen uralkodó hatalmi hierarchiának megfelelően leképezi a társadalom általános viszonyait. A „cselekmény” bárhol és bármikor lejátszódhat, és megvan az esélye, hogy valóságszimbólummá váljék. „Az igazság földje” pedig, amivel Luka ámítja a népet, spirituális ellenponttá. A metaforikus értelmezés kedvez Horváth Csaba stilizált színházának. A rendező-koreográfus egy gyorsétterem díszletébe (Antal Csaba) helyezi a játékot - a hangsúlyos W nekem nem más, mint fordított M, a McDonald’s emblémája amely fölé hatalmas, fölfújt reklámbohóc terpeszkedik, mint valami divatot és fogyasztást hirdető Buddha-isten. 399