Kornis Mihály: Hol voltam, hol nem voltam (Pozsony, 2011)
18 Szerettelek titeket, mit tehetnék még?
Katalin, hogy ha a fiát is megszülte volna már, hát nem éli túl a hungarista felszabadulást. Nem éli túl, mert a rakpartra kísérték volna őt azok, akiket nyilasoknak szoktunk nevezni, odakísérték volna velem együtt, és szépen megkértek volna engem is, hogy csak vegyem le a cipőm és vegyem le a télikabátomat, és látnom kellett volna az én szép, fiatal édesanyámat a félelemtől és a hidegtől reszketve egy halálra ítélt, sziszegve átkozódó, önnön tehetetlenségének gyűlöletétől is mart, eszeveszett tömeg közepén, amint talán sikoltozva rángat, és be akarja fogni a szememet, hogy ne forduljak hátra, és ne lássam a puskákat, az állhoz emelt puskákat... De igazán fölösleges feltételes múlt időben beszélni erről a meg-nem-történt történetről, mert még az a látszat keletkezhetik, hogy nem történt meg - holott MEGTÖRTÉNT. Sokkal inkább megtörtént, mint például ez az este itt, amiben mi most részt veszünk és előadjuk magunkat, mint jól nevelt fiúk, or’ dö várié. Mert én ezerkilencszázötvenkilenc óta tudom, hogy negyvennégyben, zsidókisfiúként én is ott voltam a zsidóparton és engem is belelőttek a zsidódunába. Minden ismerősömet belelőtték. Akiket szerettem - azokat mind! És nem csak Radnótit, hanem Petőfit is. És Széchenyi Istvánt, és Nagy Imre urat, Batthyány Lajost és Raoul Wallenberget, és Weisz nénit és Weisz bácsit, és József Attilát meg mindenkit, aki vérben úszva eltűnt, Dózsa Györgyöt és Mauthauseni Magduskát, és azt a két tankos, szénné égett ruszkit az Astoria előtt, aki SZERETETT, és megsimogatta a fejemet, nem sokkal mielőtt szénné égett volna, és a házunk előtt letartóztatott viharkabátos egyetemistákat, akik egy pillanatra szóra méltattak a kapuőrségen, amikor pár nappal előbb engedély nélkül kiszaladtam hozzájuk nézni, nézni a dolgokat. És most mindenki ott volt a Dunában, ötvenkilencben ott volt a Dunában mindenki, aki jó volt, aztán elveszett. Mind ott ringatóztak a zsidódunában. Szóval ez az egész úgy történt, hogy ötvenkilenc novemberében kimentem a rakpartra bombát halászni, mivel osztályunkban elterjedt a hír, hogy az Erzsébet híd rozsdás roncsai mellett, 322