Kőrösi Zoltán: Délutáni alvás. A történet árnyéka (Pozsony, 2007)
Délutáni alvás
maradt fenn azon a sokkal szélesebb világon, vagyis tőlük származik az egész mai emberiség, s mivel joggal tételezhetjük fel, hogy ezen a mi világunkon viszont legalább annyi legenda él, mint ahány ember létezik, nem nehéz meglátni az összefüggést a történetek és az emberiség szaporodása között, a feledések, földrétegek, fagyok és felengedések így segítették egymást, a mi terünk sarkán áll például az a ház, ahol egy ideig József Attila is lakott, most pedig ott él a harmadik emeleten, egy térre néző, kétszobás, nagyablakos lakásban Vámosi Károly, aki, mintha csak a neve irányította volna, éppenséggel vámosként dolgozott három évtizeden át Csepelen, aztán meg néhány évet a Mester utcai központban ült egy íróasztal mögött, míg végül nyugdíjas lett, apró emberke, oldalra fésült, gyérülő, seszínű hajjal, kis, kefe formájú, sötétebb bajusszal, a szolgálatból már csak ezt, az ápolt bajuszát és a szolgálati cipőit őrizte meg, azokat a fekete félcipőket, amikben rendszeresen hosszú sétákra indult a környékünkön, nem mintha elintézni való dolga lett volna, egyszerűen a mozgás öröméért sétált, s nem csupán az újabb és újabb látnivalókért, hanem mert Vámosi Károly ilyenkor tudott a leginkább gyönyörködni a testének az öntudatlan biztonságában, például a testében lakó szervek harmonikus együttműködésében, fáradhatatlanul járta az utcákat, s úgy belemerült a csodálkozásba, hogy elkóborolt a Margit-hídig is, vagy kifelé egészen Pesterzsébetig, s közben azon töprenkedett, hogy vajon az izmai és inai, csontjai és belei ahhoz képest is, hogy őbenne laknak, miképpen tudják olyan pontosan a dolgukat, s vajon honnan eredhet, mi az a számára megfoghatatlan és utolérhetetlen akarat, ami akkor is irányítja őket, ha ő maga akár tudomást se vesz róluk, mi több, mégha ellenükre akarna tenni, akkor erősebbnek is bizonyulnának nála, ha pedig nem tesz semmit, ők akkor is működnek tovább, igaz, rossz nyelvek szerint 163