Kőrösi Zoltán: Délutáni alvás. A történet árnyéka (Pozsony, 2007)

Délutáni alvás

maradt fenn azon a sokkal szélesebb világon, vagyis tőlük származik az egész mai emberiség, s mivel joggal tételezhetjük fel, hogy ezen a mi világunkon viszont legalább annyi legenda él, mint ahány ember létezik, nem nehéz meglátni az összefüggést a történetek és az emberiség szaporodása között, a feledések, földrétegek, fagyok és felengedések így segítették egymást, a mi terünk sarkán áll például az a ház, ahol egy ideig József Attila is lakott, most pedig ott él a harmadik emeleten, egy térre néző, kétszobás, nagyablakos lakásban Vámosi Károly, aki, mintha csak a neve irányította volna, éppenséggel vámosként dolgozott három évtizeden át Csepelen, aztán meg néhány évet a Mester utcai központban ült egy íróasztal mögött, míg végül nyugdíjas lett, apró emberke, oldalra fésült, gyérülő, seszínű hajjal, kis, kefe formájú, sötétebb bajusszal, a szolgálatból már csak ezt, az ápolt bajuszát és a szolgálati cipőit őrizte meg, azokat a fekete félcipőket, amikben rendszeresen hosszú sétákra indult a környékün­kön, nem mintha elintézni való dolga lett volna, egyszerűen a mozgás öröméért sétált, s nem csupán az újabb és újabb látnivalókért, hanem mert Vámosi Károly ilyenkor tudott a legin­kább gyönyörködni a testének az öntudatlan biztonságában, például a testében lakó szervek harmonikus együttműködésében, fáradhatatlanul járta az utcákat, s úgy belemerült a cso­dálkozásba, hogy elkóborolt a Margit-hídig is, vagy kifelé egészen Pesterzsébetig, s közben azon töprenkedett, hogy vajon az izmai és inai, csontjai és belei ahhoz képest is, hogy őbenne laknak, miképpen tudják olyan pontosan a dolgukat, s vajon honnan eredhet, mi az a számá­ra megfoghatatlan és utolérhetetlen akarat, ami akkor is irányítja őket, ha ő maga akár tudo­mást se vesz róluk, mi több, mégha ellenükre akarna tenni, akkor erősebbnek is bizonyulná­nak nála, ha pedig nem tesz semmit, ők akkor is működnek tovább, igaz, rossz nyelvek szerint 163

Next