Kőrösi Zoltán: Délutáni alvás. A történet árnyéka (Pozsony, 2007)
Délutáni alvás
ez a napról-napra növekvő, szikrázó mozaik, száz és száz fénylő korong, ahogy elővásik a földből, vagy ahogy kinő közöttük a föld. Éppen harminc éve élt már házasságban ez a Kormányné nevű asszony, amikor a ház tatarozása és a terünk átépítése elkezdődött, nem gondolkodott arról, hogy vajon az egymást sodró hétköznapokban milyen apró jelek mögé tud elrejtőzni a boldogság, vagy ha gondolkodott is, efféléről nem beszélt, tegyük hozzá, más témákban se volt éppen beszédes, a férjét még a gimnáziumban ismerte meg, a harmadik osztályba járt, amikor ő az elsőt kezdte. Micsoda nagyfiú volt, már amikor először meglátta, tudta azonnal, trapéznadrágot hordott, ez a fiú, a Kormány Robi lesz az ő szerelme, mindegy, hogy akár szóba se álljanak. A nyári KISZ-táborban, József Attila-tábor, Berzsenyi gimnázium, ez állt a kapu fölött, fehér betűk a piros táblán, ott beszéltek először, ő tizennégy éves volt, a Kormány Robi tizenhét, s ő mégis tudta, hogy más férfi nem kell az életéhez, legalábbis így emlékezett később, amikor a terünket felásták a bulldózerek, úgy forogtak ki a földből az egymásra rétegződött söröskupakok, mintha régi pénzek volnának, egy fölöslegesen összegyűjtögetett vagyon emlékei. Apuka és Anyuka nem szerették a férjét, akarták, de maguk ellen mégse szerethették, a ki nem mondott mondatok úgy tapadtak közéjük, mint a konyhaablakra a vastag pára. A Balzac utcában laktak, az Újlipótváros közepén, az erkélyükről a Dunát is lehetett látni. Akkor se szerették, amikor megismerték, s akkor se, amikor már férj lett, hacsak a megszokást és a belenyugvást nem tekintjük szeretetnek. A Balzac utca és Jászberény között sokszor meg kellett járni az utat, hogy a belenyugvás legalább megszokás legyen. Kormány Robi szülei a hűtőgépgyárban dolgoztak, onnan helyezték fel őket a fővárosba, s ha tehették, még visszajártak a családhoz a hétvégeken, megvolt a kert és a ház is. Az esküvő 201