Kosztolányi Dezső - Szegedy-Maszák Mihály et al. (szerk.): Esti Kornél - Kosztolányi Dezső Összes Művei (Pozsony, 2011)
Jegyzetek
Szűk esztendők (1937-1968) nihilizmusa taszított, s ezért nem kárpótolt írásmú'vészetének az a végső érettsége sem, mely ezekben a novellákban éri el csúcspontját. Teljesen egyetértünk Babits nekrológjával, aki azt írta, hogy „Esti Kornél szavai sokszor keltettek bennem ellentmondást, olykor belső tiltakozást is, noha művészetét mindig jobban bámultam s írásait elbűvölve kényszerültem élvezni."’ [...] Az Esti Kornél nem egyéb, mint ez a kísérlet: a tudatosítás kísérlete. [...] A húszas évek derekán, s majd egy évtized múlva jut [Kosztolányi] eszébe, hogy leszámoljon Esti Kornéllal, a harmincas évek dereka felé. Kicsoda Esti Kornél? Kosztolányi ellentmondásos lénye, a nihilizmus megtestesítője, az action gratuite-ek inspirálója, de ő a látszatok elleni lázadás szelleme is [...] Majd egy tüzetesebb vizsgálat [...] eldönti, mennyire töltötte be funkcióját az Esti Kornél. Most elegendő annak leszögezése, hogy Kosztolányi nekivágott ennek a számvetésnek, talán a legkönyörtelenebb viviszekciónak, melyet polgári író végrehajtott magán. Nyilván nem lehetett teljes értékű ez sem [...] De hogy e számvetés nem volt hiábavaló, azt verseinek utolsó nagy ciklusa és hátrahagyott versei bizonyítják. [...] Bóka László, Kosztolányi Dezső : Vázlatok egy arcképhez, Irodalomtörténet, 1961. 3. sz., 270-271. p. = B. L., Arcképvázlatok és tanulmányok, Budapest, Akadémiai, 1962, 419-421. p. 9 9 Bóka László itt számolt be József Attilának az övétől eltérő véleményéről is, melyet az előző fejezetben ismertettem, a 656. lapon. Bóka ehhez azt a kommentárt fűzi, hogy József Attila talán arra gondolt, amit a Kosztolányi összes költeményeiről írt bírálatában fejtett ki: „Kosztolányi gazdag művészete azonban mégis társadalomalkotó erővé válik. E korban, a szociális törekvések mögött meglapul a társadalmi üresség érzése is. Azok azonban, kik már bele mernek tekinteni ebbe az ürességbe, ha el is dobják »ezt a nagy világot, mint a dióhéjt«, bizonyára nem vetik el maguktól a lehető világot is, amelyhez - hiszen alkot - Kosztolányi is ragaszkodik. A nihilizmus, ha tudatossá lett, nem folytatható. Talán Kosztolányit is elvezérli latin világosságú értelme a társadalmi elvben fölfogott igazságig, mely a gyermeklelkű költőt férfivá avatja napjainkban.” Lásd József Attila, Kosztolányi Dezső = J. A., Összes Művei: 3. Cikkek, tanulmányok, vázlatok, sajtó alá rendezte Szabolcsi Miklós, Budapest, Akadémiai, 1958,170. p. 691