Kötter Tamás: IKEA vasárnap (Budapest, 2017)
IKEA, vasárnap
a nyakán kidagadt egy ér. Minden izma megfeszült, miközben megragadott egy, a földön heverő husángot. Rövidesen egy ütött kopott, régi BMW vert port maga körül. Benne a zene mintha belülről akarná szétfeszíteni a kocsit, üvöltött, amikor elgurult előttünk az utcán. Négyen ültek benne, két fiú és két lány. Meredten bambultak maguk elé. Nem sok jót néztem ki belőlük. Bár egyáltalán nem érdekelt a biogazdálkodás, és másfajta sem, abban a pillanatban mégis azt kívántam, hogy Ervin tervei egy szép nap váljanak valóra. Éreztem és teljes szívemmel hittem benne, hogy embernek, földnek - de legalábbis a környező tájnak - tényleg sokkal jobb lenne, ha ezeket a házakat, beleértve természetesen az apósom házát is, a földdel tenné egyenlővé, s ahogy tervezte, mindenféle haszonnövénnyel és gyümölcsfával ültetné be ennek a szörnyűségnek helyét. Fogalmam sincs, hogy hosszú évek során mennyi lejárt gyógyszer, vegyi anyag, fáradt olaj és más veszélyes dolog került ebbe a földbe, de reméltem, hogy a természet képes lesz egy idő után begyógyítani az ember ütötte sebeket. Miklósék háza a falu egyik legmagasabb pontján épült, a teraszról csodálatos panoráma nyílt a Káli-medencére és azon túl a Balatonra. A parti hegyek ormai közt itt, ott felsejlett a tó kékje, ami aznap puha páratengerben úszott; a környék finom lassúsággal lélegzett a kellemes napsütésben. „A Káli-régió ugyanis ma már leginkább életformakeret, amelyben szerepe van a tónak, a bornak, a lónak, a vidék gasztronómiai hagyományának, a helyiek révén továbbélő mezőgazdasági gyakorlatnak és szerepük van azoknak a bebíróknak is, akik rendszerint határozott értékrenddel, világlátott jó ízléssel nyúlnak hozzá, hogy egy darab földön, parasztudvaron ezekből az értékekből a mai életformáját megfaragják maguknak”, olvastam egy könyvben, amely nem kevesebbre vállalkozott, mint 201