Lipovecz Iván (szerk.): Miénk (lett volna?) a tér (Pozsony, 2014)

Lipovecz Iván: Hetilapok

a Demjánék-féle vásárláskor kapott. Viszont még fél év sem telt el és Annus lett a Szabad Föld főszerkesz­tője (ezt a posztot 2000 végéig töltötte be). A kilencvenes évek hazai sajtótörténetében különö­sen sok turbulenciát megélt Szabad Földnek a gyakori tulajdonosváltás végül is nem tett igazán jót. Példány­száma tíz év alatt kereken a felére esett - ugyanígy az előfizetőké is - és privatizációs története sokszor csúszott a politikai érdekvonalak mellé. így aztán nem csoda, hogy a Postabank 1998-ban bekövetkezett tér­vesztését követően a József Attila Alapítvány is jobb­nak látta eladni részesedését a svájci Ringier médiabi­rodalom - amely egy sikertelen kísérlet (Kápé) után a Blikk indításával, illetve a Nemzeti Sport megszer­zésével vetette meg a lábát a hazai sajtópiacon - itteni érdekeltségének. Eközben a hetilap kiadói joga - az rt. közgyűlési döntése alapján, 105 millió forintos bérleti díjért - ismét „idegen kézbe”, a Magyar Nemzet kiadá­sát is gondozó Press and Bank Rt.-hez került. 129

Next