Lipovecz Iván (szerk.): Miénk (lett volna?) a tér (Pozsony, 2014)
Juhász Gábor: Megyei napilapok: Szökések és szöktetések
hetett a megalapozója a szocialisták 1994-es választási győzelmének. Nem véletlen, hogy Fabriczki később így nyilatkozott: „Nem sajtóprivatizációra kaptam megbízást, hanem pártgazdálkodásra.” A százmilliók pontos útjáról részleges információk kerültek csak napvilágra: az MSZP József Attila Alapítványa például a vidéki napilapok magánosításából származó 450 millió forintból indult (a viták elkerülése érdekében a kuratórium 1991 és 1994 között többpárti volt, csak a választási győzelem után töltötték fel teljesen a testületet szocialistákkal). Az összbevétel ennél sokkal több volt - a szerényebb becslések szerint is legalább 900 millió forint -, hiszen a lapszöktetéskor is „csak” maguk a lapok kerültek ingyen az Axel Springercsoporthoz, az eszközök (az íróasztaltól az írógépig) nem, azokért állítólag 117 millió forint folyt be a pártkasszába. A pályázaton eladott 11 lap legalább 500- 550 millió forintot hozhatott. A milliárdos összbevétel „nettóját” ugyanakkor - mintegy százmillió forinttal - csökkentette, hogy a MSZP-nek kellett végigvinnie kiürített vidéki lapkiadóinak felszámolását. A vevőknek persze többe volt a privatizáció: a leromlott állapotú újságok fejlesztésére - például számítógépesítésére - az első években sokat költöttek az új, tőkeerős külföldi tulajdonosok. Részint ez az oka az alternatív lapok kudarcának: nem bírták a versenyt a profi kiadói hátteret kapott, bejáratott konkurensekkel. így járt például a Csongrád Megyei Hírlap utóda, a Reggeli Délvilág is - hiába állt mögötte magyar nyomdavállalkozás. A lap nem tartott az ugyancsak szegedi, s a francia Nice Presshez került Délmagyarországgal 195