Mihályi Gábor: Két apa között. A magyar baloldal tragédiája (1899-1990) (Pozsony, 2012)

XIV. Kádár János két kulacsa (1956-1988)

mint József Attila. A líra egésze jelentőségében a próza és a drámairodalom mögé került. Ez bizonyára azzal magyarázható, hogy lírikusaink minden tehetségük ellenére életükben, de haláluk után is szellemi életünk mellékszereplői maradtak, költészetük sem merész, újszerű, mondanivalójával, eredeti formai megoldásaival nem robbantott falakat. Lírikusaink éppen abban kívántak mások lenni, hogy nem vállalták Petőfi, Ady, József Attila zászlóvivői szerepét. De Arany, Babits vagy Illyés fejedelmi örökségét sem. Orbán, Eörsi, Petri lázongó kamaszok ma­radtak, Pilinszky tiszta, nemes életfájdalma különös életidegenséggel párosult, ami végülis behatárolta költői szerepük jelentőségét. Nemes Nagy Ágnes, aki a legközelebb állt a babitsi örökséghez, nem lett vezéregyéniség, nem írta meg a Jónás könyvét, az Újhold nem tudta betölteni a Nyugat szerepét. Politika és értéktudat Mint az előző történet is jelzi Aczélnak és legközelebbi munkatársi gárdájának - Pándi Pálnak, Tóth Dezsőnek, Szabolcsi Miklósnak, Király Istvánnak - volt ér­téktudata. Aczél összejáróban volt Déryvel, Illyéssel, Németh Lászlóval, Lukács Györggyel. Tanácsaikat nem feltétlenül, de értékítéleteiket többnyire elfogadta. Feltesszük, bár nem tudjuk bizonyítani, hogy az ő ellenszenvük is közrejátszha­tott abban, hogy leváltotta legközelebbi tanácsadóját, Pándi Pált a Kritika éléről, amit az én Potyi barátom szívébe csapódó tőrdöfésként élt meg. Talán ez is köz­rejátszott korai, váratlan halálában. Révész Sándor már idézett Aczél-monográfiájában Pándi lelki összeomlását az írószövetség 1986-os vezetőségválasztó közgyűlésén történteknek tulajdonítja, ahol az új vezetőségbe nem választották be Aczél említett tanácsadóit. Pándi ezt a kudarcot irodalompolitikai tevékenysége teljes csődjeként fogta fel. Megpróbálta elérni, hogy oszlassák fel az írószövetséget, és alakítsanak egy újat, amely kizá­rólag az elkötelezetten baloldali írókból állna. De erre a szövetségben ténykedő kommunista párttag írókat sem tudta rávenni. Pándival mindketten a nagy baloldali család tagjai voltunk, ami nem zárta ki a súlyos ellentéteket, konfliktusokat. A politikai ellentétek dacára, amelyek 1953- tól, Nagy Imre fellépésétől kezdődően éleződtek ki, megpróbáltuk a barátságot fenntartani, ami nem ment könnyen. Sokszor jártunk náluk, ott létünk alkalmá­val mindig megszólalt a telefon. Aczél hívta őt, hogy valamilyen aktuális kérdést megvitassanak. Pándi a telefonkagylóval átment egy másik szobába, és persze soha sem informált bennünket - mindig Annával jártam náluk - a beszélgetés tar­talmáról. A megjelent számottevő irodalmi alkotások és a közösen nem szeretett magyar jobboldal elutasítása, fenntartotta számunkra azt a szűk témakört, ami ilyenkor kitöltötte az esti beszélgetések időtartamát. Meg beszélgettünk a privát élet számos ügyes-bajos dolgáról is. KÁDÁR JÁNOS KÉT KULACSA | 267

Next