Németh Zoltán: Olvasáserotika. Esszék, kritikák, tanulmányok - az élvezet szövegei (Pozsony, 2000)
II. (Leviticus) Tőzsér Árpád: Leviticus
a proletárköltészet hangján szólaltak meg, legalábbis József Attila értelmezésében. Ez az értelmezés azonban némileg hibás premisszákból indult ki, legalábbis Tőzsér gondolatmenete ezt sejteti. Wolker verse ugyanis nem azért hordoz értéket, mert baloldali eszmeiséget tematizál (és Tőzsér értelmezésében József Attila ebben tévedett leginkább), hanem azért, mert olyan szövegimmanens értékrendszert közvetít, olyan finomságokat szállít az olvasó konyhájára, amellyel József Attila fordítása nem tud mit kezdeni. Tőzsér - valóban mesteri, bravúros - értelmezésében nemcsak Wolker cseh nyelvű verse elevenedik meg, hanem az a József Attila-i gondolatmenet is, amelyet Tőzsér értelmezve bírál. Ez a kettős játék - Wolker és József Attila között azonban több is, más is, mint Wolker és József Attila szembeállítása. Tőzsér már birtokában van annak a tapasztalatnak, amely - a dekonstrukció belátásai nyomán - mindenféle eredet törlés alá helyezését állítja. Nagyszerű tanulmányában tehát nem az eredetinek és igaznak tételezett Wolker szólal meg (akinek egyedüli helyes értelmezője Tőzsér lenne), aki az igazságot képviselné József Attilával szemben. Sőt, még csak nem is József Attila szólal meg, mégha az ő szövegét, fordítását használja is fel, hanem mindig, mindkét szövegben (tehát Wolker cseh és József Attila magyar szövegében) maga Tőzsér. Tőzsér vitatkozik Tőzsérrel, egyik Tőzsér-értelmezés egy/a másikkal. (Talán még az is megkockáztatható, hogy a Férfikor nagy lendületű, a szöveg jelentéseit az egyértelműség irányába tologató Tőzsére csap itt össze a kései, a szövegben játék- és többirányú értelmezéslehetőséget kereső 90-es évekbeli Tőzsérrel.) így képes tehát olyan termékeny toleranciával közeledni nem létező tárgya felé, amely valódi dialógust eredményez szöveg és szöveg, költő és költő között. Minden fordítás ugyanis az [67]