Pályi András: Megérkezés (Pozsony, 2003)

Messze a feltámadás

5 ím váratlan előbukkant egy férfi, de tovább baktatott. Utána néztem. Kifoszthatna engem, védekezni nincsen semmi kedvem, mév kíváncsi vagyok. Felkiáltottál, kibújt belőled a magyar irodalom ta­nárnő: »Megőrülök, ez József Attila! Ki ez a Zengő Zsu­zsa, aki József Attila verset küldözget nekem, átírva?! Mert átírta, az istenbe is, nézzed, még alá is húzta. Az eredetiben ugyanis míg nyomorult van, nem még kíván­csi.« Akkor észrevetted, hogy más valami is áll a lap alján, azt is felolvastad: »Játszani is engedd, szép, ko­moly fiadat!« Haha!, hát ez jó! Mit akar ez? Újra, hogy ki az a Zengő Zsuzsa? Mondtam, mondta, hogy az a hosszú, gesztenye hajú, diáklány kinézetű kultúrház­­igazgató. Ott volt tegnap a fogadáson. »Egy diáklány? És szerelmes beléd, vagy mi? Egy József Attila-rajongó diáklány? Jó, jó, értem.« Már a saját dolgaiddal voltál elfoglalva. Megkérdeztem, hogy eltehetem-e a diáklány levelét. Bólintottál, persze, ha olyan sokat jelent szá­momra. Tudtam, ez az iromány valójában nekem szól, bár az is nyilvánvaló volt, nem véletlen, hogy az én bű­bájos sárszegi játszópajtásom kit kér meg közvetítőnek, ki által küldi nekem ezt az illatos levélkét. Felemeltem a borítékot, benne a merített levélpapírral, s nem téved­tem, ismerős, diszkrét Zengő Zsuzsa-illat csapta meg az orromat. 163

Next