Pályi András: Megérkezés (Pozsony, 2003)
Messze a feltámadás
5 ím váratlan előbukkant egy férfi, de tovább baktatott. Utána néztem. Kifoszthatna engem, védekezni nincsen semmi kedvem, mév kíváncsi vagyok. Felkiáltottál, kibújt belőled a magyar irodalom tanárnő: »Megőrülök, ez József Attila! Ki ez a Zengő Zsuzsa, aki József Attila verset küldözget nekem, átírva?! Mert átírta, az istenbe is, nézzed, még alá is húzta. Az eredetiben ugyanis míg nyomorult van, nem még kíváncsi.« Akkor észrevetted, hogy más valami is áll a lap alján, azt is felolvastad: »Játszani is engedd, szép, komoly fiadat!« Haha!, hát ez jó! Mit akar ez? Újra, hogy ki az a Zengő Zsuzsa? Mondtam, mondta, hogy az a hosszú, gesztenye hajú, diáklány kinézetű kultúrházigazgató. Ott volt tegnap a fogadáson. »Egy diáklány? És szerelmes beléd, vagy mi? Egy József Attila-rajongó diáklány? Jó, jó, értem.« Már a saját dolgaiddal voltál elfoglalva. Megkérdeztem, hogy eltehetem-e a diáklány levelét. Bólintottál, persze, ha olyan sokat jelent számomra. Tudtam, ez az iromány valójában nekem szól, bár az is nyilvánvaló volt, nem véletlen, hogy az én bűbájos sárszegi játszópajtásom kit kér meg közvetítőnek, ki által küldi nekem ezt az illatos levélkét. Felemeltem a borítékot, benne a merített levélpapírral, s nem tévedtem, ismerős, diszkrét Zengő Zsuzsa-illat csapta meg az orromat. 163