Tábor Ádám: Szellem és költészet. Esszék az egzisztenciális gondolkodás és a modern magyar líra tárgyköréből (Pozsony, 2007)
Egzisztencialitás a modern magyar költészetben
Ugyanakkor Ady költészetének van egy olyan misztikus dimenziója, amelynek küszöbét a már a nihilizmus kibontakozásának korában alkotó Rába - sacrilegiumtól tartva? - nem lépi át. Ady és Rába között - a lényegében Adyval együtt fellépő korai Babitsot leszámítva - Füst Milán, József Attila és Weöres Sándor teremt „az egyetemes és a személyes dialektikájából” nagy költészetet. Közülük az Adyval konzseniális Weöres lírájának van egyedül szakrális dimenziója. Rába viszont - Weörestől eltérően - alanyi költő, aki (ismét kötete fülszövegét idézve) „indulatot közvetít - egyszeri megnyilatkozást”. Verse „»kiáltás«, háborgó belső világ hű kifejezése” - akár Adyé, Füst Miláné, József Attiláé. Az „indulat közvetítésével” Rába expressis verbis Füst Milánhoz kapcsolódik. Ebből az indulati genezisből Füst Milán shakespeare-ien látomásos versvilágot teremt. FIosszú soraiból és belső monológjaiból a század legjelentősebb magyar prózai és drámai életműve bomlik ki. Rába viszont prózai életdokumentumait és belső drámáit is legtöbbször rövid, lírai versbe sűríti. A versnek és a lírának „kiáltásként” való megélése és felfogása Rábát József Attilához kapcsolja. József Attila belső fejlődése a Füst Milánéval épp ellentétes irányú: sokszálú, gazdag lírai világa fokozatosan egyszerűsödik; a kései József Attila-vers kizárólag költője egzisztenciájának legforróbb kérdéseit fejezi ki kivételes intenzitással és transzparenciával. Az egzisztencialitás mint fölfelé való, transzcendáló közvetítés azonban a lélek pokoli köreibe merülő József Attila számára nem adatott meg. József Attila élete harmincharmadik évében önnön egzisztenciája keresztjére feszíttetett. Rábában pedig éppen harminchárom évesen tört át az egzisztenciális. (A Férfihangra köteteim - mint erre már utaltunk - tudatosan reflektál arra, hogy költője az érett férfikorban talál legsajátabb hangjára.) 135