Tőzsér Árpád: Einstein a teremtést olvassa (Pozsony, 2015)
2005
nára volt!) nemigen. Az irodalom szeretete azért megmaradt a városban: engem mind a két irodalmi összejövetelünkön (külön volt egy a gimnáziumban s külön a könyvtárban) erre az alkalomra szerzett verssel köszöntöttek, kb. így: „Ősz hattyú, a retinám tiszteletedre versel”. A könyvtár, az igen, ott a régi kollégium akadémiai levegőjét éreztem. Megváltoztatni senki sem akart, elkönyveltek ősz hattyúnak, s már meg sem lepett, hogy ebéd után még le is fektettek (a társalgóban), pihenjen az ősz hattyú a hattyúdala előtt. Este fél tízkor már itthon is voltam. Október 16. Újra elolvastam, most már nyugodtan és alaposan, RJT születésnapi köszöntőjét a Népszabadságban. Egy monográfiára való kitűnő megfigyelés, észrevétel, információ, jelentés van benne. S mindegyik telibe talál. Akár ne is írjanak rólam többet a kritikus urak! Azt mondja a köszöntő egyik kegyetlenül igaz mondata: az életutamat sokáig „ű menekülés... betegségbe rejtőzés a felnőttkor terhei elől” jellemezte. Sokáig - mondhatta volna: ma is. S mondja is tulajdonképpen. Hisz a legújabb verskötetemből idézi a nagybeteg Vrba úrról: „Vrba úr, nem tudom, Vrba úr-e még, / Vagy csak üvöltés Vrba úr helyén”. S Vrba úr természetesen én vagyok, melyik Bovaryné nem azonos a költővel?! Csakhogy akkor hogy is van ez? Energiáimból még a „többes számban szólásra” (azaz a képviseletiségre is) telik, s ugyanakkor a betegségbe menekülök? Nincs itt valami ellentmondás? Tegnap Győrben voltam (a Győri Könyvszalon vendégeként), valaki a táskámba suvasztott egy Váruccát, abból olvasom Bordás Sándor írását József Attiláról: „Ha az ember nem lehetne neurotikus, öngyilkossá kellene lennie”. Azaz a neurózis menekülés az öngyilkosság elől, megelőző lépés, a szervezet immunműködése. Kap az ember fűhöz-fához, keresi a közösséget, amely a magányából kimentené. József Attila egy időben a kommunista mozgalomban, a Pártban vélte ezt megtalálni, én nemigen lelek sem jobb, sem bal oldalon mentséget, marad a neurózis. S a keresés kísérletei: a „személyes többes szám” versei. - S közben még mindig érkeznek a születésnapi köszöntők, a látszat-szalmaszálak (ma maga a szlovák kulturális miniszter írt), mintha volna segítség, s mintha volna itt valaki, a helyemen, mintha élő, tevékeny személyt és személyiséget jelölne a nevem, s nem 100