Valastyán Tamás: Tűnni és újra-eredni. Versről - prózáról - kritikáról (Pozsony, 2007)
Eurüdikéi líraállapot
„vad séta a kékben” Borbély Szilárd: Hosszú nap el „Elleng a néma, kék idő.” (József Attila) Borbély Szilárd lírája kínzó és elbizonytalanító - Nádas Péter kifejezésével élve „kellemetlen tudást” formáló és mélyítő erejénél fogva van jelen bennem, semmint valamiféle fogalmi apparátussal jól megragadható, metaforákkal megtámogatható esztétikai élmény. Mégis szükségesnek érzem, hogy belevágjak ebbe a kísérletbe, utánaeredni néhány törékeny szónak, melyek segítségével megnevezhetem azt a kék fokozódást, amit e líra kapcsán érzékelek. Ezek a szavak megtörnek, majdhogynem megsemmisülnek, miután ráébrednek megragadhatóságuk tényére, miként a kék fokozódás is leépül, mondhatni eltűnik, ha a lassan felfelé araszolgató figyelem megfeledkezik akárha önkéntelen is - a kezdet egyszerre finoman lebegő és súlyosan fokozott emberi meghatározottságáról, no meg arról a helyről, ahová önmagát át-áthúzva, ám sajátlagos fájdalmát egyre inkább nevesítve tart - e poézissel együtt. És akkor jöttek a reflexiók. És egyszerre több irányból kezdték bombázni vizsgálódó kedvemet. A reflektálás örök-kísértő kételyei kikezdték, ahogy ehhez a szép kék könyvhöz próbáltam közeledni. - Ennek most kifejezetten nem örültem. Most valahogy a kételkedéstől - melyet egyébként, gondolkodást frissítő jellege miatt, amúgy szeretek -70 I