Vásárhelyi Mária: Csalóka emlékezet. A 20. század történelme a magyar közgondolkodásban (Pozsony, 2004)
Mítoszok, legendák, tévhitek
a kultúrából és a művészetekből megszerezhető ismeretekre, élményekre van szükség. Hasonlóan széles körben tartja magát a vélekedés, amely szerint „Magyarország volt a kereszténység védőbástyája”. Ez a legenda legerőteljesebben az 1456-os évhez kötődik, amikor Hunyadi János és Kapisztrán János Nándorfehérvárnál feltartóztatta a hódító török sereget. Ugyanakkor a „kereszténység védőbástyája” elem számos más eseményhez kapcsolódóan és a régióban élő többi nemzet - elsősorban a lengyelek - történelmi narratívájában is fellelhető. Ami a magyar történelmet illeti, mivel a törökök elleni küzdelem elsősorban a végvárakban és környékükön folyt, a magyarok gyakorlatilag minden végvári csata során egyben Európát is védték a hódítóval szemben. Amikor például az egri vár védői verték vissza sikeresen a törököket, Eger lett a kereszténység védőbástyája. E legendát erősíti többek között, hogy a Balassi Bálint a Végek dicsérete című vitézi versében, amely a kötelező középiskolai tananyag része, maga is az ország dicsőséges védő— bástyaszerepéről ír: „Óh, én édes hazám, tejó Magyarország, Ki keresztyénségnek viseled paizsát, Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát, Vitézlő oskola, immár Isten hozzád!” Magyarország védőbástyaszerepének felemlegetésére nem csupán a magyar, hanem az európai irodalomban és történetírásban is van példa. Jan Lemaire de Beige francia író például 1511 -ben említi Magyarországot „a kereszténység védőbástyája”-ként, R. Backwill angol politikai író pedig a következőket írta 1841-ben: „Magyarország foglalja vissza helyét a nemzetek között, és legyen az, ami régente volt: Európa legbüszkébb védőbástyája.” A legutóbbi időben például Angelo Sodano bíboros, Vatikán államtitkára Magyarország és a Szentszék kapcsolataira visszatekintve emlitette meg, hogy egy Európa számára különösen tragikus korszakban „Magyarország a kereszténység védőbástyájának szerepét töltötte be”. 37