Csávossy György: Erdélyi-Hegyalja, a borok hazája - Borozgató magyarok (Budapest, 2016)
Óda Csomborodhoz
Óba Csbhbbibhbz Csombord, nevedben hordozod a bort, fogalmadban a fogalmat, sorsodban a sorsunkat. Tág egedfeszítette álmaink szárnyát, völgyeid öle dajkálta munkáink gyümölcsét. Termő oldalaid visszhangozták dalainkat. Csombord, neked adtuk ifjúságunkat, a munkát, az erőt, a kedvet. Neked adtuk, hogy termékeny vágyainktól terhesen te szüld nekünk a jövőt, a teljesebbet, a boldogabbat. Te adtad a fényt, a megnyugtatót, nem vakítottál, tekintetünket emelted. Te adtad az öröm forrását, a munka örömét, a szüret ízét, az ízek szüretét. Te voltál a múlt, a tápláló, és lettél megtartó jövő. Te voltál a csombolygó Maros, az erdők illata, a tőkék hamvas bősége, a megfogant vessző, üreg ászpkokon az új erjedés, tulipán ívű boltozat alatt az új szellemiség. Te vagy a kert, és te vagy az iskola. Belőled táplálkozott számtalan hajszálgyökér, innen jutott sarj a kopárabb oldalakra. Nemzedékek virágzásához voltál az emberség talaja, a világosság otthona. Közösség vagy, sejtjeiben összenőtt oszthatatlan egész, aK. egyetlen mindenkiért, mindenki az egyben. Te vagy a testvériség, a példa, te vagy a barátság itala. Poharakban a láng, kelyhek ölében a gyűrű, rizjingedben az ibolya, traminidben a rózsa, mert illat vagy és édességes íz, friss kenyérhéjának, jánoskenyérnek íze, aszú vagy, bársonyos vagy, bársonyos arany, sugarakat kévézp, a szemünkbe furakodó szikrapor, a szívünkbe csurrantott kedv. Te adtad a verset, a szerelmet, megtanítottál temetni, és megtanítottál építeni. Hírneved alá bevontál melegedni, visszahívtad az elmenőket, könnyhöz mosolyhoz^ kézfogáshoz te hullattad a csillagokat. 5