Cseke Ákos: Mennyi boldogságot bír el az ember? - Kortárs esszék (Budapest, 2014)
Tiszta kosz
hasonló értelemben használja. Lásd: Irodalomtörténet a senkiföldjén,, Kalligram, Pozsony, 2008, 115-118. 6 Vö. pl.: „Az univerzális tündérmesék után” és „Az új történetiség esélyei. A mai irodalomkutatás szellemi helyzetéről” című tanulmányokat (Az tlj kritika dilemmái. Az irodalomértés helyzete az ezredvégen, Balassi, Budapest, 1994), ill.: „»Szétterült ütem hálója«. Hang és szöveg poétikája: a későmodern korszakküszöb József Attila költészetében”, Tanulmányok József Attiláról, szerk. Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő, Kulcsár-Szabó Zoltán, Menyhért Anna, Anonymus, Budapest, 2001. 7 Tverdota György: „A József Attila-kutatás dilemmái. Egy tanulmánykötet ürügyén”, Testet öltött érv. Az értekező József Attila, szerk. Tverdota György és Veres András, Balassi, Budapest, 2003. 8 Tverdota György: Tizenkét vers. József Attila Eszmélet-ciklusának elemzése. Gondolat, Budapest, 2004, 7-10. 9 Vö.: Tverdota György: „A József Attila-kutatás dilemmái. Egy tanulmánykötet ürügyén”, Testet öltött érv, i. m., 213. 10 Vö.: R. Barthes: „A szerző halála”, A szöveg öröme, Osiris, Budapest, 1996, 52. 11 J. Derrida: Ki az anya?, Jelenkor, Pécs, 2005, 23. 12 Pinezés István: „Beckett újratöltve. Az angol Godot-ra várva", Nagyvilág, 2010/8, 767. 13 I. Bachmann: „Egy Wildermuth”, Szimultán. Elbeszélések, Európa, Budapest, 1984, 144-145. 14 Vö.: Ullmann Tamás: „Dekonstrukció”, Olay Csaba - Ullmann Tamás: Kontinentális filozófia a XX. században, L’Harmattan, Budapest, 2011, 422. és folyt. 15 M. Heidegger: Lét és idő, Gondolat, Budapest, 1989, 327. 16 M. Heidegger: „Az igazság lényegéről”, „.. .költőien lakozik az ember..." Válogatott írások, T-Twins, Budapest-Szeged, 1994, 56-57. 17 A problémához lásd Jean-Pierre Moisset A katolicizmus története (Bencés, Budapest, 2012) című könyvének első fejezetét és az ott idézett szakirodalmat, illetve J. Ratzinger: A názáreti Jézus /—///. (SZÍT, Budapest, 2008-2013) vonatkozó fejezeteit. 18 Ezzel Barthes is tisztában van, lásd: A szöveg öröme, i. m., 54.: „Az irodalom (bár helyesebb volna mostantól írásról beszélnünk), mivel nem hajlandó arra, hogy a szöveget (és a világot mint szöveget) egy »titokkal«, azaz valamilyen végső értelemmel ruházza fel, olyan tevékenységet szabadít fel, amelyet teológiaellenesnek nevezhetnénk, egy valóban forradalmi tevékenységet, hiszen ha nem vagyunk hajlandóak megállítani a jelentést, azzal végső soron Istent és az ő hiposztázisát, az észt, a tudományt, a törvényt is elutasítjuk.” 69