Czine Mihály: Magyar irodalom a huszadik században (Budapest, 2001)
VII. A SZOCIALISTA IRODALOM - József Attila
JÓZSEF ATTILA (1905-1937) A két világháború közötti kor legjobb törekvései József Attila lírájában teljesedtek ki. Lépést tartott a világlíra fejlődésével; egy-egy ponton még előbbre is jutott. A magyar irodalomtörténetben Petőfi és Ady mellett emlegetik mint a forradalmi líra óriását; az olasz, francia írásokban egyre többször idézik keresztnevén, mint az iszonyatból villoni és rimbaud-i erővel tündérmuzsikát teremtő költőt. Összefoglaló volt és utat nyitó. Polgári és szocialista művészi törekvések eredményeit fogta harmóniába; megélte a kor nagyszerűségét és rettenetét; tudatos osztályharcos volt, s az ösztönök freudi világának felszínrehozója. A társadalmi élet kérdéseire adott válaszai a történelmi materializmus jegyében születtek; a személyes sorsával kapcsolatos lírája, létfilozófiája az egzisztencialista filozófia egyes tételeire is emlékeztetnek. Alkata is arra predesztinálta, hogy ellentétesnek tűnő érzések és hangulatok kifejezője legyen. Egyszerre volt - egyik verséből való a jellemzés - „kemény lélek” és „lágy képzelet”; szívében elidőzött a „tigris és a szelíd őz”. A „kemény lélek”, az öntudatból fegyvert kovácsoló harcos derűs, tűnődő lélek is; „virágos rétjén szántogat” „egy jobb szíkű világnak” s vígan dúdolva bölcsőket farag. Ennek megfelelően ölelkezik költészetében egy keményebb, harcosabb lírai vonulat egy intimebb, szubjektivebb poézissel. Ami a kor szocialista költészetében gyakran kettéválik, aragoni, majakovszkiji harcos énekekre s eluard-i szelíd dallamokra, József Attilánál egyszerre, együtt szólal meg. A „förgeteg fekete, vad ezüstjét” szító költő verseiben csillagos esték csöndje muzsikál, s „párolgó tanyák” vacsorafüstje száll. Az üllő csengését, a sarlók villanását meghitt, játékos dallamok hitelesítik; a Döntsd a tőkét, ne siránkozz költője írta az egyik legszebb „gyermekverset” (Altató). S a „vas” és „vér” korszakában neki volt - a férfiként nyomorult sorsú költőnek - a legszebb szerelmi lírája. Az „otthontalan, csupa csősz világban” az ő lantján születtek a legigazibb dalok, telítve „kékellő derűvel” és édes szerelemmel. Természettudományos és filozófiai alapozottságú lírát teremtett; a tudomány és költészet az ő poézisében újra találkozott. A költő - vallotta - „az adott világ varázsainak mérnöke” s ez a kiindulás a század több nagy költőjétől is megkülönböztette. A líra egy évszázados kitérő után, József Attilával kanyarodott vissza tartalmilag is az ősforráshoz: „az érző és eszmélkedő, az örvendező és szenvedő, a teljes és konkrét ember teljes és konkrét érzésvilágához, ami éppen konkrétságával lesz általános érvényű. Neki sikerült azt is a maga valóságában, a maga reális természetességében kifejeznie, racionálisan formába öntenie, ami nagy elődeit a kifejezés irracionális szférái felé hajszolta, amit ők csak a hangulat, a jelkép, a vízió révületével tudtak elmondani” (Gyertyán Ervin). Mindössze harminckét évet élet. Az „utca és a föld” fia volt; egy szappanfőző munkás és egy parasztságból kiszakadó mosónő házasságából született, Budapesten. Apa nélkül nőtt fel, édesanyját is elveszítette tizennégy éves korában. A nyomorúságot és a szeretet hiányát így korán és fokozottan tapasztalta; a nevelőbe kiadott félárva, lelencgyermek sorsát is megízlelte. Nagy nehézségek között középiskolai, sőt egyetemi tanulmányokat is folytatott, Szegeden, Budapesten, Bécsben és Párizsban, de polgári rendezettségű körülmények közé mégsem került. Volt hajósinas, könyvügynök, alkalmi 99