Hajdu István: Vetett árnyék - Korszak (Budapest, 1994)

AZ ARC KÉPEI - Abakanowicz

helynek kiszolgáltatva és megfelelve mindig változnak. A berendezett terek maguk is új és új művet jelentenek, s az idő — a művész élete — örökösen módosítja (alterálja) őket. „Metaművekké” válnak, me­lyeknek lényegévé lesz az ismételhetedenség, ám mégis ugyanazok, mindig másként. Az 1930-ban született művész sopoti és varsói tanulmányai után az ötvenes évek közepén-végén nagy méretű organikus-absztrakt festményeket készített. A harsány formák stilizált növényi elemekre emlékeztetnek, s talán ez szelídíti-tompítja erejüket is. A festménye­ket fém- és faszobrok követték, melyek ugyancsak a szerves termé­szet átírását vállalták. Velük párhuzamosan születtek az első szövött kárpitok, majd a hatvanas évek elején-közepén — mintegy összegzés­ként és felfedezésként — a tértextilek, a három dimenziós szőtt és fo­nott szobrok, az Abakánok. A műfajok jól őrzött határán Abakanowicz befoltozhatatlan rést tépett ezek révén — közel egy időben az amerikai Sheila Hicks-szel és a jugoszláv Jagoda Buic-csal, ám náluk bátrabban és konzekven­sebben. Az elutasítást és rajongást, végletes ítéleteket kikövetelő mű­vek nemcsak azt jelentették, hogy Abakanowicz kezén a textil megha­ladta díszítő funkcióját, többet annál is, hogy három dimenzióssá vált, de legfőként: alkalmassá lett arra, hogy metaforává nemesedjék, a létezés metaforájává. A festmények dekoratív biológizmusa helyett az Abakánok a vegetáció lényegére mutatnak rá: az élő szervezet misztériumára. Áhítat és döbbenet süt az óriási, fekete, vörös és bar­na, áttört, zegzugos testekből; éppolyan áhítat, mint József Attila Ódájából. E művek nem szépek vagy taszítóak a szavak konvencioná­lis értelmében, ahogy a létezés sem tűr jelzőt; egyszerűen csak van­nak, hogy megjeleníthessék, érzékivé tehessék az „öntudatlan örök­kévalóságot”. Abakanowicz a szálat a biológiai struktúrák alapelemeként, mint­egy a sejt szinonimájaként érti és kezeli, s ahogy a sejtekből szövet, a szövetből szerv épül, úgy teremt formát ő maga is. Az áttört, csöve­ket, barlangokat, lágy labirintusokat rejtő és megnyitó, hatalmas — néha kabát-formára, máskor amorf zsákra is emlékeztető — munkák a külső és a belső folytonos fölcserélődésére-fölcserélhetőségére is 44

Next