Kurucz Gyula (szerk.): Romlás és reménység. Magyar évszázadok (Budapest, 2000)
Rázsó Gyula: Mátyás király, a reneszánsz uralkodó
legismertebb példáit az itáliai fejedelmi családok - Viscontiak, Sforzák, Malatesták adják, de hasonló jellemvonásokat találunk számos más országbeli uralkodó, így a francia XI. Lajos, a kasztíliai Kegyetlen Péter, vagy III. Richard angol király személyiségében. A nagy középkor bűneinek egyik fő visszatartó ereje, a vallásosság, a túlvilági büntetéstől való félelem eltűnőben volt. Ez alól inkább csak az északi reneszánsz vallást megújító erkölcsi erejű változata képezett dicséretes kivételt. Természetes, hogy a középkor ideái, ha csökevényes formában is, de tovább éltek, az emberek, így az uralkodók is többségükben átmeneti állapotot képeztek a két típus között. Vannak tiszta típusok is: Lorenzo di Medici firenzei udvara a reneszánsz torzulásoktól szinte teljesen mentes szép példáját szolgáltatta, ugyanekkor Jó Fülöp és Merész Károly burgundi fejedelmek genti udvarában még mindig a késő gótika szelleme uralkodott. A fentiek figyelembevételével kíséreljük meg Mátyás portréját felvázolni. ______________________Mátyás király, a reneszánsz uralkodó |>t Az ÁLLAMFÉRFI ÉS A HADVEZÉR Trónra lépése idején belső és külső erők fenyegették országát és uralmát. Déli szomszédunk, a hatalmas oszmán birodalom még az 1456-i nándorfehérvári vereség után is messze felülmúlta hazánk katonai potenciálját, s úgy tűnt, ki akarja terjeszteni uralmát Magyarországra is. Két másik hatalom: a német birodalom és Lengyelország uralkodója pedig inkább kevesebb, mint több jogcímmel a magyar trónt igyekezett megszerezni. Belül az országban pedig a Hunyadi-párt régi ellenségei is készültek a leszámolásra. Az alig 15 - netán 18 - esztendős uralkodó azonban gyorsan bizonyította kiemelkedő képességeit. Seregével felvonult a török ellen, az szerencsére nem támadott, s a külső és belső ellenségekkel is le tudott számolni. Visszaverte III. Frigyes császár erőszakos és IV. Kázmér lengyel király bátortalan kísérleteit, megtörte a belső ellenzék ellenállását, megbocsátott ellenfeleinek. Ez a nemes tulajdonsága mindvégig megmaradt ellenfeleivel szemben. Híveivel, ha elégedetlen volt velük, már szigorúbban bánt. Ez utóbbit elsőként nagybátyja és fő harcostársa, Szilágyi Mihály érezhette, aki maga akart uralkodni. Mátyás könyörtelenül, de politikailag teljesen helyesen bezáratta azt a rokonát, kinek voltaképpen trónját is köszönhette. Néhány évvel később a Felvidéket megszálló cseh zsoldosvezér, Jan Jiskra is meghódolt. Ez az év, 1462 az egyik legfontosabb fordulópont a nagy király életében. Felfogadta ugyanis Jiskra gazdátlanul maradt katonáit. Ezzel megvetette 55