Prágai Tamás (szerk.): „Mint gondolat jel, vízszintes a tested” - Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2006)
Fried István: Választott rokonságok
Fried István zé sorolja József Attilát, egyben korszerűségére utal, hiszen „szólátomásai”, azaz nyelvisége, nyelvének „ereje” kezdeményezői szerepét hozzák az előtérbe. S ehhez még hozzá lehetne tenni, hogy az életrajzi adat (őrület) akár a látomásokban és szóképekben, vizualitásban és hanghatásban költői alakot kapó beszédben nyeri el értelmét. Az azonban mégsem tagadható, hogy József Attiláról szólva több ízben Babitsról is szó esik, illetőleg Babits József Attilát juttatja Márai eszébe. Némi párhuzamosság József Attilának és Márainak Babitshoz fűződő viszonyában azért fölfedezhető. József Attila 1933-as [Magad emésztő...] verse184 nem vonja ugyan vissza kritikájában kifejtett nézeteit, és csupán gesztus értékű a Babits-líra és -magatartás „értésének” szándéka, de ez annál becsesebbnek tűnik, minél inkább érzékelhetővé lesz József Attila fáradozása az Eszmélet megalkotására. Mielőtt erre kitérnék, arról szólnék, hogy a Márai—Babits-viszony nemigen volt felhőtlennek mondható egy darabig, az 1930-as esztendőkre oldódott föl a kölcsönös távolságtartás: míg Márai eléggé mereven elutasította, hogy verset publikáljon a Babits szerkesztette, új költőket-költészetet bemutató antológiában (lezártnak mondta költői pályáját), az 1930-as esztendők közepére már fontos írásokat adott a Ny ugat mik. Itt jelent meg az Egy polgár vallomásai néhány részlete és a Vidali módszere című elbeszélés. Igaz, több ok miatt József Attila és Babits kapcsolata sosem vált barátivá, míg Máraié és Babitsé igen. Visszatérve József Attila versére, a [Magad emésztő...]-re, feltűnő, hogy a versnek igen hangsúlyos helyén föltalálható öt sor majd az Eszméletbe is bekerül, méghozzá szó szerint, míg [Az Eszmélet előzményei] címen közölt versből hiányzanak a sorok. Nem kevésbé érdekes, hogy a szóban forgó öt sor rímelése eltér a [Magad emésztő...] többségében páros rímű soraitól. Nem szabadulhatok attól a gyanútól, hogy szinte váratlan bukkan föl, nem eléggé szervesen illeszkedve a költemény gondolatmenetébe az Eszmélet negyedik strófájának kezdő része. Az igen személyes, az interszubjektív viszony alakulástörténetére épített versben ez a fajta tárgyias hangvétel mindenképpen kitérő, a megbántott „szikár alak”, a más ügyben tanúskodó költő szituációjának föl104