Prágai Tamás (szerk.): „Mint gondolat jel, vízszintes a tested” - Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2006)
Kulcsár Szabó Ernő: Csupasz tekintet, szép embertelenség
Csupasz tekintet, szép embertelenség vább a József Attila körül hátramaradt filológiai teendőket. A monográfia zárókötetének talán legnagyobb érdeme, hogy — miközben ideiglenes állóképbe merevítve éles kontúrokkal rajzol meg egy sokban korrigált s végül a (klasszikus) modernség záróküszöbe közelében elhelyezett József Attila-képet - következtetéseit nem próbálja kireflektálni az irodalmi hatástörténet élő valóságából. Tapasztalva, hogy e saját eredményeit rendre túlhaladó életmű megszüntethetetlenül „benne áll a magyar irodalmi hagyomány eleven áramában”,2 még rezignált pillanataiban sem igyekezett föltartóztatni azt a recepciót, amelynek eltérő látószögében nem feltétlenül saját József Attila-képe tükröződött vissza. /. Szabolcsi ama megfigyelése, hogy József Attila elsősorban azokhoz a 20. századi alkotókhoz állna közel, akik a többszörös hang-, modor-, stílus-, sőt világképváltás3 jegyében váltak a modernség emblematikus alakjaivá, meglehetősen nyomatékos érv amellett, hogy lírája mindenekelőtt az innovációkényszer szimptomatikus állandósulása miatt kötődnék inkább a modernség első, némi „klasszicizálódáson” is átment szakaszához, mintsem az én destabilizációját a harmincas évektől kezdve - a nyelviség mediális karakterének fölerősítésén keresztül — kiteljesítő poétikai modellekhez. Nem azt vitatnám itt, hogy József Attila költői nyelvében, a képalkotás szerkezetében nem mentek végbe alapvető változások. Vagy hogy a népiségtől a marxizmusig és a freudizmustól az egzisztencializmus bizonyos eszmeköreiig ne volna meglehetősen változatos József Attila világnézeti tájékozódása. Persze, inkább csak világnézeti, mintsem a léthez való viszony antropológiai premisszáit is alakító nyelvi-világképi tájékozódása. Ez utóbbi jóval biztonságosabb nyelvi és költészethagyományi alapokon nyugodott ahhoz, hogysem a szüntelen kísérletező kereséstől remélte volna kulturális hordozóinak megszilárdulását. Annak azonban nincs számottevő poétikai jelzése, hogy e lírai szövegek énkonstrukcióiban bárhol is érvényesülne 15