Sárközi Mátyás: Csé - Kortárs tanulmány (Budapest, 2014)

A Rádió Irodalmi Osztálya élén

kutatta fel a részleteket, és vonatkozó közleményében kellő alapossággal válaszolta meg a kérdést.67 1935. augusztus 14-én valószínűleg az 1934 decem­berében megjelent Medvetánc kötet verseiből olvas­hatott fel József Attila, a még Németh László által el­indított, Száz könyv című sorozat keretében.68 Sárközi Györggyel kapott meghívást félórányi közös szerep­lésre, amit a Rádió fejenként ötven pengővel díjazott. Budapest felett ekkor vihar vonult el, és a műsorsu­gárzás, mint mindig ilyen esetben, ideiglenesen leállt. József Jolán említi öccséről írt könyvében, hogy a köl­tő „a süket falaknak beszélt”, s az eset fokozta súlyos depresszióját. 1936. április harmadikára Cs. Szabó László azután másodízben is meghívta József Attilát, ezúttal Berda Józseffel együttes szereplésre. Levelében ezt írta: „Kedves Attila! Visszatérve múltkori beszélgetésünkre, kérlek, hogy a verseket küldd be minél előbb. Szeretet­tel köszönt igaz híved, barátod, Cs. Szabó László” A költő „Drága Laci!” kezdetű sorokkal küldte be az anyagot. Harmadszor ismét Sárközi György volt a felolvasótárs, negyedszerre viszont (1937 júliusában) József Attila már olyan rossz idegállapotba került, hogy nem állha­tott mikrofon elé. Költeményeit a Rádió által sűrűn foglalkoztatott előadóművész, Fáy Béla mondta el. Er­ről Cs. Szabó László a Szieszta Szanatóriumba címzett levélben értesítette József Attilát, „gyors és alapos gyó­gyulást kívánva”. S hozzátette, az adásra utalva: „Hall­67 Wacha Imre: Hányszor szerepelt József Attila a Magyar Rádió­ban?, Irodalomtörténeti Közlemények, 1969. 68 A sorozatban Szabó Lőrinc, Szép Ernő is szerepelt, Illyés Gyula A népdal jelkép-nyelve címmel tartott előadást. 44

Next