Tárnok Zoltán (szerk.): Curriculum vitae. 30 kortárs magyar író önéletrajza (Budapest, 1995)
Egyed Péter: Kolozsvártól Kolozsvárig
pedig a népek elemózsiáskosaraikkal kitelepedtek az árokpartra, és kezdődött a falatozás meg az évődés. Csipkelődés. Nyelvjátékok. (Később jöttem rá arra, hogy ezt az évődés nevű dolgot mennyire nem értik más magyar vidékeken, de más kultúrákban sem.) A papi lakban töltött napjaim boldog henyéléssel teltek, játékkal, aztán egyre több olvasással. Külön foglalatosság volt egy régi világ tárgyi emlékeinek a feltérképezése: az Osztrák-Magyar Monarchiából származó pénzek, dobozok, szalagok, megmagyarázhatatlan szerepű gépezetecskék (cigarettatöltő, golyóöntő forma), aztán a Román Királyságból származó bélyegek, pénzek, felszólítások, a Magyar Királyság hatályon kívül helyezett hivatali pecsétéi, gazdasági eszközök. A Román Népköztársaság brosúráin állkapcatörően mosolygó munkások és parasztok, valami minden közül kirívó színkombinációban. Komoly metafizikai kérdés volt e tárgyak egymásban nem működő rendszere, melyhez aztán természetesen hozzáadódtak egy padlás minden zugai mint végső talány. Mindent olvastam, megvolt a teljes Verne, a híres százkötetes Jókai, az Erdélyi Szépmíves Céh kiadványai, Ady, József Attila, Dosztojevszkij, Freud, Mackó Úr kalandjai Az Én Újságom bekötött példányaiban, latin—magyar Cartesius, különböző katolikus egyetemeken rendszeresített Principia Philosophicák (nagyapám ugyanis katolikus szeminaristaként kezdte a pályáját, aztán meg jött a predestináció — avagy nagybátyám változata szerint: nagyanyám). Kedvemre garázdálkodhattam a könyvek között, forgathattam a paro-109