Tárnok Zoltán (szerk.): Curriculum vitae. 30 kortárs magyar író önéletrajza (Budapest, 1995)
Páskándi Géza: Legendád keze nem remeg
vánvaló politikai menekült mivoltomat. (Magyar üldözött magyart a szomszéddal szemben megóv, itt ilyen addig még nemigen volt.) Sok derék magyar emberrel volt alkalmam találkozni (a párttagok, sőt vezető párttagok közül is). Azóta Budapesten élek. Minden díj, kitüntetés, amit ott és itt kaptam, tulajdonképpen jólesett, és nincs okom, hogy ne legyek rá büszke. Ott: az írószövetségtől elnyert vagy a magyar kritikusoktól kapott Pezsgő-díj. Itt: József Attila, Magyar Művészetért, Kortárs. Mégis van két legbecsesebb a becsesek között: az 56-os Emlékérem és a Kossuth-díj. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a Magyar Művészeti Akadémia tagjául, sőt alapító (majd elnökségi) tagjául meghívtak s választottak. Ide tartozik az is, hogy csupa jó helyen dolgozhattam. Kortárs szerkesztősége, Nemzeti Színház... Szűkebb pátriámban pedig az Utunkhoz fűzött bensőséges viszony. Sok kiváló ember társasága vett tehát körül. Erdélyben, Bukarestben, pompás tanáraimat is beleértve persze... Ám azt sem hallgathatom el, hogy — töményen s hosszú ideig — sem azelőtt, sem azután annyi „elit-ember” nem volt társaságomban, mint épp börtöneim hat éve alatt. Az igazi, teljes szabadság első négy esztendeje (1990—94) volt a legboldogabb eseménysor eddigi életemben. Leszámítva — nyilván — gyermekkorom egy-egy időszakát. Azért mondom, hogy teljes szabadság, mert részleges szabadságélményben már volt részem azelőtt is. Főként választott irodalmi tárgyaim, 307