Nagy Imre: A Lumiere-örökség. Filmek az ezredfordulón 1990-2006 (Pécs, 2015)
2002
■ 2002 ■ seként varázslatra, rontásra is képes, alkalmasint ő küldte a semmibe az épületet, amelyben megalázva érezte magát. A film hőse, Marcell a történet elején elmenekül ebből a házból, anyja fojtogató közeléből, s mint egy mai Télemakhosz, elindul, hogy megkeresse apját, akinek szerepében Derzsi János a film legsúlyosabb alakítását nyújtja. Marcell, anyjának tett ígérete jegyében, nem tárhatja fel valódi kilétét apja előtt, aki tönkrement mezőgazdasági vállalkozó, de mellette marad alkalmi munkásként. Egy végtelenbe vesző szántóföldön hagymát pucol - a Peer Gynt szimbolikáját idézve: talán a személyiségét, annak identitását keresi -, itt vásárolja Julit, inkább csak fura tréfaként, két láda hagymáért egy cigánycsaládtól. A történetnek ez a szála tehát az apával kapcsolatos, a falu, a lepusztult mezők világát jeleníti meg. A kép reménytelen. Holt vidék. Aztán a fiú visszamegy a városba, ahol Juli segítségével cyberkalóz lesz, hacker, aki egy bank biztonsági rendszerét számítógépe segítségével feltörve nagyobb őszszegekhez jut. Végül börtönbe kerül, ahol barátnője, a jellemtelen Elvira rávall, súlyosbítva helyzetét. Ez a város világa, az anyai szféra, az előbbinél is reménytelenebb tónusban: szélhámos férfiak, hisztérikus nők, ízléstelen, üres életvitel. A hangulat olyan határozottan egynemű, hogy nem érzem indokoltnak a fekete-fehér felvételek színes képekkel való váltakoztatását, ennek a vizuális dramaturgiának ezúttal nincs funkciója. A film hőse, József Attilával szólva elmondhatja, hogy az „ucca és a föld fia”, ám „a lelkesedés zengő süvegét” valakik ellopták az égbolttal együtt, s nem maradt más, mint a „görnyedt napok”. Marcell mindazonáltal nem csupán áldozat: a „kísértések” szó egyszerre jelent rosszra csábítást és bűnre való hajlamot. Negatív hős, aki elvesztett mindent, önmagát is. Ahogy a hagymának nincs magva, ha rétegeit sorra lehántjuk, végül semmi sem marad, e szereplő is a semmibe vész. Ehhez a végkifejlethez logikusan jutunk el, a folyamat részletei olykor mégis elsikkadnak, mert Miklós Marcell játékának nincs ereje, és Budai Katalin sem tud arculatot kölcsönözni Elvirának, ami különösen feltűnő az anyát alakító Básti Juli gondos, árnyaltan kidolgozott alakítása mellett. Igaz, a forgatókönyv sem szolgálja eléggé a fiatal szereplőket, néhány jelenetük nincs kellőképpen megírva, az egyetemi miliőnek például sem hitele, sem hangulata. A legizgalmasabb figura kétségkívül a Kovács Julianna által játszott Juli, valószínűleg azért, mert ő áll legközelebb Kamondi Zoltán kritikai nézőpontjához, s ő képviseli azt - a rendezőre jellemző - ízlésvilágot, ami leginkább talán a mágikus realizmussal rokon. a 331