Nagy Imre: A Lumiere-örökség. Filmek az ezredfordulón 1990-2006 (Pécs, 2015)

1993

■ 1993 ■ ténetnek ezúttal, szerencsére, a befejezése is mesébe illő. A Gyerekgyilkosságok elnyerte a szemle nagydíját, sőt a külföldi kritikusok elismerését is megszerezte. Szabó Ildikónak tehát továbbra is ragyog a Nap. Filmjében egyébként semmi nyoma a feszített munkatempónak, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy rendkívül szigorúan szerkesztett, fegyelmezett drama­­turgiájú alkotás. Hősei tizenéves gyerekek, egy fiú és két lány, akik áldozatként pusztulnak el ebben a komor, végzetesen sötét történetben, miközben felelősek is egymás kiontott véréért. A film a fiú sorsát megragadva követi az eseményeket, akiben gyilkos tette ellenére is áldozatot lát, a körülmények martalékát. És ez így is van, ám az ítélkező tekintet akár meg is fordíthatja a képletet: az áldozat gyilkos. Ezt pedig azért emelem ki, mert szerintem éppen e tényben rejlik a fiú áldozat voltának magyarázata, hogy „tiszta szívvel” kell ölnie. A témának ezt az arculatát azonban kevésbé hangsúlyozza a film, mert míg az öngyilkos cigánylányt közelről mutatja be nekünk, megelégszik a másik lány vázlatos jellemzésével és szüleinek túlzóan sarkított ábrázolásával. A szemléletmódban megfigyelhető aránytalanság jelzésével nem kívánom a mű ábrázolási módszerének jogosultságát is vitatni. Szabó Ildikó ugyanis drámai-sű­­rítő eszközökkel dolgozik, érthető hát, hogy filmje világát művészi elgondolásának megfelelő emberi viszonyokból építi fel. így a cigánylány alakja mellett különösen fontossá válik a főhős nagyanyjának, az egykori primadonnának a figurája, akit Kállay Ilona formál meg, a film kiemelkedő színészi teljesítményét nyújtva. Az unoka féltő gondoskodásának bemutatása önmagában is meghatározza az erköl­csi ítélkezést, a József Attila-vers deklamálása érzésem szerint már felesleges volt, amúgy is megtöri az egységes hangulatot. Azt a tragikus légkört, amelyet Sas Tamás fekete-fehér felvételei oly telítet­ten érzékeltetnek, sejtetve velünk a történet homályban hagyott elemeit is. Szabó Ildikónak tehát nemcsak a napsütéssel volt szerencséje, hanem a munkatársaival is. Remélem, értő közönségre is talál. A kritikusok pedig mondjanak, amit akar­nak. Most úgyis rajtuk a sor. •§ A BOSNYÁK NANUK A posztmodem állapot: jelentés a tudásról. Emir Kusturica, mintha ezt a híres­sé vált tételt kívánná igazolni, Arizonai álmodozók (Arizona Dream) című remek filmjében az „amerikai álom”-ról készít jelentést. Zárójelentést, úgy lehet. A ké­peken eláradó szelíd mélabú a beszámoló kései jellegéből fakad. Az álom már szétpukkadt, miként a film bevezető képsorának végén az Alaszkától New Yorkig lebegő piros játékléggömb, de az alvó még nem vesz erről tudomást. Azt álmodja, hogy felébredt, s alszik tovább. 73

Next