Nagy Imre: A Lumiere-örökség. Filmek az ezredfordulón 1990-2006 (Pécs, 2015)
1994
■ 1994 K Vasmunkásba oltott Toldi Miklós, mondanám, ha ez a mű magyar rendezőjével együtt nem volna ízig-vérig orosz film, s ha a népmese felhasadó szövetén nem komorlana át folyton a végpusztulás groteszk látomása. A moszkvai filmfőiskolán végzett Tóth Tamás meglepően erőteljes stílusérzékkel festi ezt a hétköznapi apokalipszist, amely legjobb perceiben Tarkovszkij hatását jelzi. Filmje sokat ígérő, eredeti hangú munka, annak ellenére, hogy a jellemábrázolás még nem eléggé árnyalt, a képkapcsolás pedig kisebb-nagyobb zökkenőkkel jár. A Vasisten gyermekei-nek oroszsága elsősorban nem az események helyszínéből s a szereplők nemzeti hovatartozásából és nyelvéből fakad, sokkal inkább stílusbeli sajátosság, és azzal a világszemlélettel függ össze, mely a „vaskorszaki” víziót áthatja. Talán nem felesleges tudni, hogy az orosz nyelvben a vas megnevezésére két szó is használatos, a „zseléző” és a „csugún”. Előbbi a vasércet, a fémet, utóbbi viszont az ember által megmunkált öntöttvasat jelöli. A film eredeti címében ez az utóbbi szerepel. És ennek komoly oka van, hiszen nem a természet, hanem maga az ember hozta létre azt az antihumánus környezetet, amelynek „szörnyű öntőformáiba”, hogy József Attila is eszünkbe jusson, belelöttyintette a történelem hőseinket. Mert a vasisten, azaz a „csugúnnij bog” nem más, mint egy rémes öntvény, vasból formált bálvány, amely igába hajtja a gyermekeit. A film hidegkék és lángvörös képein ezt a szörnyet látjuk füstöt fújva, szikrát hányva és; tüzet okádva. A zene is őt idézi: rejtélyes zakatolásába időnként mintha állati üvöltések vegyülnének. Tóth Tamás értékes műve a történelem és a mítosz határán született. Ahol a vasisten fiai élik mindennapi halálukat. Szarajevótól Szarajevóig A huszadik század valójában nyolcvan esztendővel ezelőtt, a bosnyák fővárosnál kezdődött, olvasom egy tekintélyes történész könyvében. Baljós nyitány volt ez, füstölgő romok, véresők követték. Most mintha a finálét látnánk: a helyszín ugyanaz, a jelenetek nemkülönben. Micsoda tragikus téma a mozgókép számára! Grunwalsky Ferenc Utrius című művének cselekménye az első világháború idején játszódik, majd egy villanásnyi utójáték lepergésével 1994-ben fejeződik be: egy fiatalember katonai behívót kap, miként a film hőse, Utrius Pál, a történet kezdetekor. Az Utrius egyéni hangú, eredeti látásmódú munka, mégsem hat a nézőre igazán, ahogy fájdalmasan időszerű témája alapján várhatnánk, s bár az idei filmszemlén rendezői díjat kapott, amivel bizonyára önálló karakterét jutalmazták, igen egyenetlen, felemás munkának tartom. A „felemás” szóval a film alkatának diszharmonikus jellegére kívánok utalni. S ez feltehetően azzal a ténnyel függ ösz-92