Kelecsényi László: Klasszikus, kultikus, korfestő. Magyar hangosfilm kalauz 1931-től napjainkig (Pécs, 2014)
Apa
1967Apa Egy hit naplója - ezt az alcímet viseli Szabó István második játékfilmje. 1966-ban készítette saját forgatókönyve alapján. József Attilától vett mottó - nézek farkasszemet emberarcú a hiányoddal” - áll a film élén. Az apátlanság önvallomása ez a szerzői film eszközeivel elmesélt történet. A lassan kamasszá serdülő kisfiú, majd a fiatal felnőtt képzeletében legendás hőssé növeszti a háború utolsó napjaiban meghalt édesapját. Újabb és újabb fantáziaképekkel színezi a hiányt: apjából ellenálló, háborús hőst teremt, holott csak egy civil volt, gyógyító orvos, nem több. Felnőtté válva hősünknek rá kell döbbennie, harcait egyedül kell megvívnia, nem segíthet apja emlékének mégoly nagyra növesztett alakja. Szabó István mesterien keveri az ellentétes hangulatokat. Líra és irónia elegyedik az Apában, anélkül, hogy kioltanák egymás hatását. Szemérmes nosztalgiával emlékezik, de groteszk humorral kérdőjelezi meg a bálványozott hérosz mítoszát. Önéletrajzi hősének öntudatra ébredése egyúttal az atyáskodó hatalom kritikája. Érzés és ráció keveredik a műben. A béke első napjaiban életre támasztott és forgalomba állított villamoskocsi jelenete a magyar filmtörténet legszebb, legpoétikusabb percei közé tartozik. Színtiszta költészet. A film záró képsora - éppúgy, mint az Álmodozások kom telefonébresztős befejezése - a Dunát átúszó fiatalok seregletével az önálló tettek fontosságát hangsúlyozza megkapó erővel. Az Apa a magyar játékfilmben talán először mert őszintén szólni a zsidósághoz tartozás, a zsidó származás általában szőnyeg alá söpört, elhallgatott tényeiről. Bálint András immár másodízben alakította a rendező életrajzi alakmását - ám nem utoljára. Gábor Miklós, aki korábban nem egyszer játszott plakátfigurákat az ötvenes évek filmjeiben, most az apa szobor-alakjának kölcsönöz életet, olykor parodizálva saját egykori sematikus szerepeit. ■ 105