Murányi Gábor: A sajtó szövedéke. Huszadik századi laphistóriák (Pécs, 2018)
Portrék / közelítések
Kettős dráma nőén csinos, több nyelven beszélő hölgy hamar elkelt. Még gyógyszerész medikaként ment férjhez egy helybeli nobilitáshoz, Heyman Béla építészmérnökhöz, s 1931 februárjában megszületett lányuk, Éva, aki végül is szintén „egyke” maradt. A családi boldogságnak ugyanis hamar befellegzett, az egymástól elhidegült pár 1937-ben elvált, az asszony pedig férjhez ment a nála 17 évvel idősebb Zsolt Bélához. Az akkor már némi hírnévre szert tevő férjet 1895-ben Komáromban még Steiner Bélaként anyakönyvezték. Bölcsész tanulmányait az első világháború miatt nem fejezhette be, 1914-ben besorozott katonaként került az orosz frontra, ahol többször is megsebesült. A lábadozás hónapjai a nagyváradi katonakórházban teltek, ahol unalmában kezdett verseket fabrikálni. A „háborús hős” költeményeit, már magyarosított nevével, előbb a helyi lapok közölték, de nem sokkal később fővárosi lapokban is publikált. 1918 novemberétől pedig belső munkatársnak szerződtette őt a Nagyváradi Napló. Két év múltán a Világ című budapesti radikális napilapnak, majd a fővárosi polgárság napi szellemi betevőjének számító Újságnak lett - Márai Sándor mellett - egyre olvasottabb publicistája. Az 1920-as évek végétől Zsolt „mellékesen” főszerkesztette és írta is A Toll című irodalmi folyóiratot. E tekintélyt nem ismerő orgánumban a magyar irodalom olyan jelesei, mint Kosztolányi Dezső vagy József Attila közöltek megsemmisítő kritikákat a magyar irodalom más jeleseiről, például Ady Endréről, Babits Mihályról. A harcos-karcos Zsolt Béla ezenközben önéletrajzi ihletésű regényekkel is próbálkozott: az 1926-os Házassággal végződik, az 1935-ös Kínos ügy vagy a két évvel későbbi Villámcsapás című könyvei a magyarországi asszimiláns zsidóság életének, hétköznapjainak figyelemre méltó lenyomatát adják. Mindeközben az író „második szülővárosával”, a trianoni döntéssel Nagy-Magyarországtól elszakított, román fennhatóság alá került Nagyváraddal is szoros kapcsolatban maradt. Zsolt Béla Kilenc koffer című, 1946-1947-ben folytatásokban publikált könyvként csak jóval halála után, 1980-ban közzétett - önéletírásából sem derül ki, hogy Rácz Ágnes (alias Heyman Béláné) és az írói Parnasszusra is kacsintó, az első, szintén viharos házasságán túleső zsurnaliszta mikor ismerkedett meg egymással, az viszont bizonyos, hogy az újdonsült Zsolt Béláné nyomban követte férjét előbb a magyar fővárosba, majd hosszabb külföldi útjaira. Leányát - akit a válóperében csak heves csatározások és ügyvédi ügyeskedések nyomán sikerült magánál elhelyeztetnie - a váradi nagyapa és nagyanya, valamint a már őt is felnevelő kisasszony, Fräulein Juszti gondjaira bízta. A következő években, szerencsés esetben hónapos, máskor negyedéves anyukaként látogatta meg a gyorsan koraéretté cseperedett Évát. 345