Murányi Gábor: A sajtó szövedéke. Huszadik századi laphistóriák (Pécs, 2018)
Lapok, esetek / hatalom és sajtó
Testi Hírlap egyetemi évei alatt is sok szerelmi kalanddal büszkélkedhetett) ugyancsak az Új Magazinban próbálgatta oroszlánkörmeit. A Catarine-Claudett-Carolina címet viselő három portré az „örök nőt”, a lángoló szerelemre áhítozó, ám férjhez csak okosan menő „Évákat” idézi fel. A Búcsú hajnalban című elbeszélése pedig a minden este vágyakozva új hódításba kezdő férfi csömörének apoteózisa: „Hajnalban hozzák az átmulatott éjszaka számláját, hajnalban nem ízlik a cigaretta, hajnalban érzi az ember, hogy álián újra kinőtt a szakáll. [...] Hajnalban az ember annál gyűröttebb, mennél frissebb az a nő, akit taxin hazavisz [...] A hajnallal befejeződik a nap, ami este kezdődött.” Külön irodalomtörténeti kéjfejezet állítható össze az 1930-as években egyébként más, komolyabb irodalmi lapokban - a Babits Mihály fémjelezte Nyugatban, illetve a József Attila és Ignotus Pál szerkesztette Szép Szóban elkövetett szeméremsértésért többször is bíróság elé állított Tersánszky Józsi Jenő írásaiból. Noha a Kakuk Marci szülőapjának, az irodalom egyik legrejtélyesebb vagabundjának írásai néhány éve fellelhetők a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján is, legalább négy novellája, eddig, az ÚM-ben „bujkált”. A Mégis enyém lesz a nő! című novellát például az érzékiség és naivitás szokatlan elegye lengi át. A történet záróakkordja minden további nélkül elárulható: Károlyi Géza nagydiákot - aki ellen „Eros Isten éppen a legvadabb és legszertelenebb rohamait intézte” - egy nimfomán nő avatja férfivá. A mikor és hogyan elmesélése viszont poéngyilkosság lenne, mint ahogy a Fruzsinát miért nem szabad szeretni című Tersánszky-elbeszélésnek sem a szüzséje adja a báját, hanem az, ahogy az író választ keres (és talál) arra, mi módon is tudta hősnője „összeegyeztetni lelkületében a valláserkölcs szigorú elveit az érzékiség vétkes gerjedelmeivel?” Ez az irodalmi felfedezőcske a kismesterek sokaságával egészíthető ki, kezdve Forró Pállal, korának egyik legfelkapottabb bestseller írójával, folytatva „az álszeméremtől felszabadult” Barra Erzsébettel, vagy éppen a később kiváló műfordítóként nevet szerzett Tábori Pállal. Az erotikus irodalmi orgánum körül, mint arról fentebb már esett szó, az 1930-as évek végéhez közeledve szorulni kezdett a hurok. A politikai vénával nagyon is rendelkező Tiszay 1938 közepén már a sorok között, pontosabban egy képaláírással üzent olvasóinak. A szóban forgó fényképen - a megszokott kihívó pózban, harisnyás lábát a fotel karfájára téve - egy talpig ruhás hölgy ül és az Új Magazin egy korábbi, meztelenséget még bőszen propagáló számát olvassa. „Fél-inkognitó” - így szólt a váteszi képaláírás, és a „fertőt árasztó” lap betiltásáig hátra lévő három számban a korábbi pucérságnak szinte már nyoma sem maradt. 47