Murányi Gábor: Szövedékek. 50 év, 50 írás József Attiláról (Pécs, 2022)
A költő - ahogy a kortársak látták
A KÖLTŐ, AHOGY A KORTÁRSAK LÁTTÁK Figyelmünket, éppen ezért talán érdemesebb az első kötetre fordítanunk, ez az 1922 és 1937 között keletkezett írásokat tartalmazza. Azokat az újság- és folyóiratcikkeket, amelyeket József Attila olvasott vagy olvashatott. A kezdet: 1922. október 29-én jelent meg a Makói Újság vasárnapi melléklete, a Dongó, s benne a következő szerkesztői üzenet: „József Attila, helyben. Nem üti meg a mértéket. Dadaismus helyett humort kérünk, elevenet, sziporkázót.” Ekkor és így jelent meg először a költő neve nyomtatásban. És az utolsó, róla is szóló beszámoló, amelyet a Szép Szó munkatársai még neki is írtak, a folyóirat szerkesztőinek csehszlovákiai körútjáról. „Fejtő József Attila verseiből adott elő, eredetileg csak két költeményt akart felolvasni, de a késő éjszakai órákban is lankadatlan erővel mutatkozó érdeklődés, a megújuló tapsviharok arra ösztönözték, hogy újabb meg újabb költeményeket mutasson be a lelkes közönségnek.” Ez utóbbi cikk a Kortársak József Attiláról című kötetben a 382-es sorszámot viseli. Ennyi az, amit József Attila - elviekben - olvashatott magáról. (Cáfolhatatlan bizonyíték nincs, de nagyon is valószínű, hogy József Attila gyűjtötte a róla szóló cikkeket.) Sok ez vagy kevés? Tizenöt esztendő alatt 382 írás, az évenként... Rossz, nagyon rossz megközelítés lenne így folytatni. Még akkor is, ha számszerűen kimutathatnánk, hogy a 382 közlemény egy jelentős hányada csupán utal a költőre. Mert ez csak fogalmazás kérdése... Ha például úgy írnánk, hogy nagyon sok írás szerzője megkerülhetetlennek érzi, hogy ne hivatkozzék József Attilára... A cikkek alapján inkább arra érdemes választ keresnünk, hogy József Attila mennyire volt jelen életében a magyar irodalomban. Közvélekedés, hogy mellőzött, el nem ismert zseniként, örökös bizonytalanságban, kételyek között, barátok nélkül, kimartan, helyét nem lelve tengette életét a szárszói sírig. Ám e gyűjteményből akár az ellenkezőjéről is összeállíthatnánk egy idézetcsokrot. Emlékeztessünk Juhász Gyula gyönyörűséges, váteszi útnak indítására, amelyben „igaz szeretetre és reménységre” ajánlja a költőt, s jövendő helyét a „magyar poézis legjobbjai és legigazabbjai” között jelöli ki? Vagy idézzük fel, hogy néhány esztendő alatt a szegedi (el)ismertségből kilépve József Attila - személyével és verseivel - berobban a magyar irodalom kávéházaiba? Említsük meg, hogy a versek miatt bíróság elé citált költőnek szimpatizáns tábora is lett? Soroljuk, hogy 1934-es gyűjteményes verseskötetéről az első ilyenről és 69