Balás Árpád: A kínai nagy faltól a Cukorsüveg-hegyig (Marosvásárhely, 2007)
Az Adria dalmát partján kevés a homok…
Az Adria dalmát partján kevés a homok... A hetvenes évek közepét írtuk, amikor egy kollégám és felesége társaságában elindultunk első magánkirándulásunkra - ők Daciával, mi Trabanttal. Az útvonal Belgrád-Zágráb-Rijeka-Isztriai-félsziget. Valósággal száguldunk egész Temesvárig, de ott a Trabant elkezd köhécselni. Mintha érezné, hogy nagy megpróbáltatások várnak rá. A vámnál meg is torpan, de a határőrök „kitoloncolják” az országból a kanárisárga, makacskodó „autót”. Belgrád előtt egy kukoricás végében „vadkempingezünk”, de a közeli nagy forgalmú út zaja miatt alvásról szó sem lehet. Első utunk a történelmi emlékű Nándorfehérvárhoz vezet. A fellegvárról, a Kalemegdánról látszik a legjobban a Duna és a Száva találkozása. Szinte hallani véljük a Hunyadi János által vezetett 1456-os csata zaját. Vajon melyik bástyáról vetette magát a mélybe Dugovics Titusz, egy törökkel együtt, aki ki akarta tűzni a lófarkas zászlót? A kazamaták mellett most a második világháború tankjai és ágyúi sorakoznak. Lenn a városban őrült forgalom van, ami nekünk szokatlan. így az egyik széles téren, ahova nagyon sok utca torkollik, és amelyet még villamosvonal is keresztez, elveszítjük egymást. Aztán, csak úgy találomra, sodródunk a központ felé. Szerencsénk van, mert a parkolóban összetalálkozunk útitársainkkal. A jugoszláv fővárosban keveset időzünk, mert a tengert akarjuk látni, minél előbb. A Belgrád—Zágráb autópályán erdők és jól megművelt földek között, a Száva völgyén haladunk. Talán a Száva volt az első „idegen” folyó, amelynek nevét megtanultam a kiszámolókból: „Tisza, Duna, Dráva, Száva, / törjön el a lábad szára. / Pü, pü! Te vagy a fogó!” Ez a csendes, bővizű folyó átszel három fővárost: Ljubljanát, Zágrábot és Belgrádot. Ebben az egész Földön csak a Duna előzi meg, amelynek vizében négy főváros tornyai tükröződhetnek. Karlovac után már nehezebben kapaszkodik az autó. Közvetlenül Rijeka (az egykori Fiume) előtt meredek szerpentineken ereszkedünk le a tengerszintre. A hajdani sűrű erdőségekből nagyon kevés maradt, mert a velencei, vízen álló paloták építésekor letarolták őket. Kissé egyhangúak így a kopár fennsíkok és a fehéres-szürke mészkőhegyek. A tengerparton más kép fogad - a kis kikötők kőházait és szállodáit bujazöld növényzet védi a tűző napsütéstől. 25