Fodor Ilona: Csillagokból kopjafa (Marosvásárhely, 2000)
Két élet - egyben
Két élet-egyben Párizsi beszélgetés Fejtő Ferenccel Fodor Ilona: Amikor találkozom Önnel, elsősorban József Attila a felnőtt című, a Népszavában, 1938-ban megjelent írására gondolok. Ön azt írja ott: „József Attila két arca vált leginkább ismeretessé s mondhatnánk népszerűvé... Az egyik, az első, a fiatal, hetyke József Attila, a csavargó bánat s a dacos életvidámság megejtő költője bájosan dúdolt dallamaival, üde és lebegő virágénekeivel, kerge ficánkolásaival, édes humorával. A másik, a zendülő József Attila, aki nagy lendülettel vetette vállát a világnak, hogy sarkaiból kifordítsa: a proletárok, a szegények vigasztalója, a gazdagok ostorozója, a tőkésvilágra szitkokat szóró, az új világról álmokat szövő József Attila. Most egy harmadik József Attilára hívom fel a figyelmet: József Attilára, a felnőttre...” Nos, ehhez az íráshoz kapcsolódván megkérdezném: mit értett 1938- ban, és mit ért ma a felnőttség fogalmán? Fejtő Ferenc: Először is a felnőttségről: ami József Attilát illeti. Őt nagyon sokszor csúfolgattam azzal - emlékszem éppen egy estére, amit Vágó Mártiékná! töltöttünk, nagyon jókedvűen, és Attila több versét elszavalta nekünk - ekkor figyelmeztettem rá, hogy verseiben egyre visszatérő kifejezés: „mint gyermek”. Ő - nemcsak Thomas Mannt üdvözlő versében - állandóan gyermekkorából merített. Ez persze összefügg lelkiállapotával, később pszichoanalitikai kezelésével is. De nem csak azzal. Számára a felnőttség nagyon komoly probléma volt. Ő úgy érezte - és egész költészetében ki is fejezte hogy ő valahogy bennerekedt a gyermekkorban, gyermekkori emlékeiben, hogy nem jutott túl azon a puber342