Hints Elek: A középkor orvostudománya (Marosvásárhely, 2018)
VI. Rész. Járványos betegségek a középkorban
A bélpoklosság elleni védekezésre a mintát a Biblia szolgáltatta. A zsidók orvostudománya című fejezetben rámutattam azokra a szigorú mózesi szabályokra, amelyek a papok kötelességévé tették a leprás betegek 7 naponkénti vizsgálatát, elkülönítését, kezelését, gyógyulásuk esetén a viselt ruhaneműje elégetését, sőt a házuk lebontását is. Ezeket a rendszabályokat a keresztény egyházfők és fejedelmek is magukévá tették. Például az 583. évben megtartott lyoni zsinat megtiltotta a leprások szabad mozgását, és elrendelte, hogy csak kijelölt, szűkebb területeken élhetnek. 643-ban az Edictum Rothari szigorúan elkülönítette őket az egészségesektől. Kimondta, hogy a leprások mezítláb nem járhatnak nyilvános utakon, ha az utcán mennek, kereplővel kell jelt adniuk már messziről a járókelőknek, hogy figyelmeztessék azokat leprás mivoltukra. Kesztyű nélkül nem mehetnek ki az utcára, de kesztyűvel sem érinthetnek meg semmilyen árucikket, ha pedig megérintenék, meg kell venniük; továbbá, hogyha egészséges emberrel beszélnek, úgy kell elhelyezkedniük, hogy a szél az egészséges felől fújjon őreájuk. A templomba csak külön ajtón és elrekesztett helyre léphetnek be, ahol a részükre kijelölt szenteltvíztartót használhatják. Mindezek a rendelkezések mutatják, hogy már akkor tisztában voltak az orvosok, hogy a lepra fertőző, és hogy érintkezés révén terjed. A keresztes háborúkból hazatérő vitézek nagymértékben terjesztették el a kórt hazájukban. Tökéletesebb védekezésre volt szükség ellene, ehhez a mindenfelé felállított leprosórium szolgált. (Hazánkban már Szent István létesített ilyen telepeket, a többi Árpád-házi király nagymértékben emelte azok számát.) Spanyolországban Cid151 alapította 1067-ben az első ilyen jellegű intézményt. Franciaországban VIII. Lajos óta rohamos ütemben építettek leprosóriumokat, közöttük volt olyan, amely a nemesek részére, sőt Párizs mellett egy olyan is, amely az udvari dámák részére szolgált menhelyül. Európa minden országában megszaporodott a leprosóriumok száma, ahová a betegeket orvosi vizsgálat, konzílium, nemegyszer egyetemi vélemény alapján utalták be. Az 1179. évben tartott III. lateráni zsinat a régebbi leprarendeleteket még jobban szigorította. Egyes városok külön is adtak ki rendeleteket a bélpoklosok ellen. Például a bázeli jegyzőkönyv előírta, hogy „azokat a betegeket, akik hólyagocskával (himlő?), rövid lélegzettel (phtysis?), epilepsziával, rühvel, Szent Antal tüzével, mérges sebekkel, szemgyulladással és bélpoklossággal vannak megfertőzve, el kell zárni”. Londonban Gordon tanácsára 1303-ban öt, később nyolc, végül tizenhárom betegséget jelöltek meg fertőző kórnak, melytől tartózkodni kell, ezek között megnevezték a pestist, a kiütéses betegségeket, a phtysist, a lépfenét, a trachomát, a blenorrhoeát, a rüht, az orbáncot, a bélpoklosságot. Az ebben szenvedő betegeknek a városi elöljáróság rendelkezése szerint ajtót kell mutatni: részükre meg volt tiltva például az 151 Rodrigo Díaz de Vivar (1043 k.-1099) kasztíliai nemesember és kiváló harcos. Az arabok hívták El Cidnek, ami urat jelent. Életét és tetteit hősköltemények örökítették meg, része a spanyol nemzeti ideológiának. 313