Magyar Zoltán: Szilágysági dekameron. Szilágysámsoni tréfás népi elbeszélések (Marosvásárhely, 2009)
Bevezetés
Bevezetés (bakator, piros kövidinka), a szüretről, a sámsoni szőlősgazdák hagyományos biogazdálkodásáról. S.miközben a mind csendesebb poharazgatás belesimult a sámsoni szőlőhegyre is leereszkedő szilágysági szürkületbe, mint heti rendszerességgel, ez alkalommal is, a pincézés csendben ért véget, a Széles-pihce ajtajában is megcsikordult a kulcs, és a férfitársaság a következő heti találkozás reményében hazafelé véve az irányt, lassanként szerteoszlott. A TÖRTÉNETEK ADATKÖZLŐI A folklorisztikán belül világhírnévre szert tett, ún. Budapesti Iskola a kiemelkedő tudású mesemondók egyéniségvizsgálata által világított rá arra, hogy a népköltészeti alkotások formálódásában, hagyományozódásában és fennmaradásában mennyire fontos szerepet játszanak jó elbeszélő készségük és gazdag repertoárjuk által a rurális közösségek azon tagjai, akik többnyire mint mesemondók váltak elismertté. A folklórkutatás hosszú ideig a mesemondói repertoárok klasszikus darabjaira fókuszált, azaz a hallgatók és elmondok által egyaránt legrangosabbnak érzett tündérmesékre és novellamesékre, a főként gyerekeknek szánt állatmesék és a zömmel rövid terjedelmű tréfás mesék azonban többnyire a mesemondói repertoárok szunnyadó darabjai maradtak, nem is beszélve a tréfás jellegű narratívumok más műfajú előfordulásairól. E helyzet ambivalens voltát jelzi, hogy a folkloristák gyér érdeklődése dacára e szövegek mégiscsak léteztek, sőt, rendszerint elmondásra is kerültek - függvényében a helynek, időnek, hallgatóságnak, netán - mint jeleztük - a hosszabb epikus darabok közötti pihentető részekben kerültek elő. A hagyományos szilágysámsoni paraszti társadalom 19. századi fénykorában bizonyára e szilágysági faluban is létezett egykét olyan mesemondó, aki e gyűjteményt is mindenféle narratív műfajban gazdagíthatta volna, mindazonáltal, mint azt a kötet példája mutatja, e vélhető epikus előzmények és a sámsoni elbeszélés-hagyomány a 20. századra sem vesztett intenzitásából, és azon lokális jellegzetességét is megtartotta, amely a szőlő- és borkultúrával összefüggésben leglátványosabban a helyi adomakincsben jutott kifejeződésre. Ujváry Zoltán a gömöri folklórt gyűjtve és vizsgálva vonta le azt a következtetést, hogy e felföldi tájegység legkedveltebb műfaja az adoma, amely - a mesehagyomány perifériára szorulásával, illetve a helyi cigányság szellemi kultúrájába való alámerülésével - az ottani kisnemesi falvak lakosságának irodalmias szellemi igényét elsősorban is kielégítette. Az adoma Gömörben - írja Ujváry „a múlt század közepétől kezdődően egy sajátos, irodalmias kultúrát teremtett, amely a néphagyományt és a városi, polgári, iskolai hatást ötvözte egymásba. Gyakran találkoztam még a közelmúltban is olyan adomázó gömöri földműves-31