Braham, Randolph L. (szerk.): Tanulmányok a holokausztról VI. (Budapest, 2001)
A holokauszt után
Randolph L. Braham A magyarországi holokauszt bonctani vizsgálata: az okok egy lehetséges magyarázata1 A magyar zsidóság 1944-es elpusztítása a holokauszt történetének egyik legellentmondásosabb fejezete. Ezeknek az eseményeknek - vitán felül - nem kellett volna bekövetkezniük. Mire a magyar zsidóság életében sor került a ״végső megoldás”-ra (Endlösung), a világ vezetői, közöttük Magyarország nemzeti és zsidó vezetői már mind egyértelműen tisztában voltak Auschwitz létezésével. Általános vélemény volt az is, hogy a Harmadik Birodalom el fogja veszíteni a háborút: 1943 nyarán Olaszország sikeresen kilépett a tengelyhatalmak soraiból; a Vörös Hadsereg - miután csaknem teljes egészében felszabadította a Szovjetunió területét - feltartóztathatatlanul közeledett a lengyel és a román határhoz; a nyugati szövetségesek észak-afrikai, csendesóceáni és olaszországi katonai sikereiket követően a D-nap terveinek befejezéséhez közeledtek. Ezekkel a katonai tényállásokkal a nácik közül is sokat tisztában voltak. Éppen ezen felismerés következtében jutottak egyre elszántabban arra az elhatározásra, hogy legalább egyik célkitűzésüket, a zsidók ellen folytatott párhuzamos háborút meg kell nyerniük. A magyar zsidóságnak a második világháború első négy és fél évét viszonylag háborítatlanul sikerült átvészelnie, ráadásul vajmi keveset tudott arról, hogy ezenközben mi történik a többi zsidó közösséggel Európa nácik által megszállt területein. 1944 elején - mint hazafias érzületű állampolgárok, akik az 1848-1849-es Habsburg-ellenes forradalom és szabadságharc óta 1 A Mona és Otto Weinmann Emlékünnepen elhangzott előadás, 2012. június 20., az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma, Washington, D. C. 359