Kármentő Éva: Muszter. Kis magyar család- és filmtörténet a vágóasztal mellől (Budapest, 2017)
Hatodik fejezet
A gyári ebédlő előterében időnként megjelent egy könyvárus, kirakta a portékáját, a frissen megjelent könyveket, és mi válogathattunk. Nem kellett azonnal fizetni, hanem felírták a megvásárolt könyvek árát, és a következő fizetéskor levonták. Ez persze könnyelműségre csábította az embereket, no meg az is, hogy a könyvek nagyon olcsók voltak. Néha öt-hat új könyvet vittem haza a hónom alatt. Andris is vásárolt, de ő többnyire képzőművészeti kiadványokat. A hazai nyomdatechnika még elég gyenge volt akkortájt, de néha-néha hoztak be nyugati albumokat, amik persze rettentő sokba kerültek, de azért néha azt is vett. Szenvedélyesen gyűjtötte a reprodukciókat. Ezekhez az antikváriumokban lehetett hozzájutni, darabonként. Szépen, külön mappákba rendezve tárolta őket. A főiskola után Andrástól kaptam alapos továbbképzést a modern festészetről. Az újonnan vásárolt könyveket egymás kezéből kapkodva olvastuk, és esténként megvitattuk őket. Én persze többnyire a villamoson olvastam, munkába menet vagy jövet. Az 56-ossal lementem a Moszkva térig, a 44-es végállomásáig, beültem az üres villamosba, és a Lumumba utcáig olvastam. Az út körülbelül negyven percig tartott. Az Erzsébet hídon néztem csak ki, azt a látványt sohasem mulasztottam volna el. A legszebbek azok a téli esték voltak, amikor egyikünk sem volt túl fáradt, összebújtunk az ágyban a szép zöld cserépkályha mellett, és Andris verseket olvasott nekem. Többnyire József Attilát vagy Apollinaire-t. A kisgyerek a lábunknál aludt a gyerekágyban, pokrócot tettünk az ágy rácsára, hogy ne zavarja a fény meg a beszélgetés, aztán szép csöndben szeretkeztünk. Sokszor a vasárnapokat is végigdolgoztam, de amikor nem, akkor meg otthon takarítottam, mostam, vasaltam. A főzésre szerencsére nem volt gondom hétközben, azt rá lehetett bízni a Nagymamára, bár az étlapja elég szegényes volt. Nem szeretett főzni fiatal korában sem, inkább varrt vagy a szőlőben dolgozott, azt szerette a legjobban. Meg csavarogni. Reggel elvitte Andriskát az óvodába, aztán felült a villamosra, bement a városba, és ott csavargott, míg el nem fáradt. Aztán estére összecsapott valamit, többnyire paprikás krumplit kétforintos kolbásszal meg kanalas haluskával, vagy hamis halászlét, amiben persze hal nem volt. Ünnepnek számított, ha rászánta magát, hogy krumplis tésztát csináljon vagy szilvás gombócot. Ha otthon voltam hét végén, persze én főztem, de nagy menü akkor sem kerekedett. Marhahúsleves vagy pörkölt, nokedlival. Kivételes ünnepeken került csak rántott csirke az asztalra. Akkoriban még nem létezett mirelit baromfi, de később, ha volt is már, nem szerettük a gyanús színe meg a szaga miatt. Csak akkor ettünk igazán jót, ha hazamentünk Borsódra, a Mamáskáékhoz. 195