Kőbányai János: A nem cselekvés bűntudata. Nem zsidók zsidókról. Kőbányai János interjúi (Budapest, 2014)
Jancsó Miklós: A másság örök szimbóluma
akárcsak valamennyi diáktársam. Ennek a tanárnak a nagyapját felakasztották 1849-ben az osztrákok, tehát ő nem szerette az osztrákokat, ezért a németeket sem. Tehát a toleranciája mellett nemzeti érzelmű, függetlenségi ember volt. Gúnyolódott a Habsburg-házon. Sokszor elmondta - s ez nagyon megragadt bennem ״sajnálom, uraim, de a Bródy Sándor, a Kiss József, a Szép Ernő és a többiek nélkül nincs magyar irodalom”. Mégis számára az, hogy zsidó vagy magyar, külön-külön kategóriának számított. De nem méricskélte, hogy az egyik vagy a másik ér-e többet. S főként azt nem ismerte el, hogy a magyar nyelven alkotó zsidó művész vagy értelmiségi más volna, mint magyar. A kultúra volt számára lényeges, amelynek a nyelvelelke magyar. Attól magyar az ember, ha gyerekkorában Adyt, József Attilát, Radnótit olvas. Ha abban nőtt fel. Ha a nácikat veszed alapul, akkor azt mondod: ezek fajták. Ilyen-olyan árja fajták. Akkor persze a mai magyarok jó háromnegyed része is szlovák, román, zsidó, sváb vagy szerb. Tehát ״fajtában” nem magyar. De hát az emberiség egész, több évezredes történelme azt mutatja, hogy nem a ״fajiság” a problémája. Az emberiség alapproblémája a kultúra. A múltja, a gyökerei. A zsidóságban az emberiség kulturális múltjával találkoztam, ami nélkül nem vagy legalábbis nem ilyen-30-