Szegő György: Két ima egy istenhez (Budapest, 2017)
XVIII
253 elhagyni. Amint a kijárat felé bandukoltam az udvaron, összetalálkoztam egy pár évvel előttem végzett, katonaruhás orvoskollégával. Elbeszélgettünk. Finoman megkérdeztem, hogy lehetne ebből az egész dologból kibújni. Elmosolyodott, és így válaszolt:- Itt szép lehetsz, barátom, de okos nem. Mielőtt elváltunk, barátom még egyszer visszaszólt:- Egy lehetőség azért mégiscsak van. Ha valamelyik másik fegyveres testületnél teljesítesz szolgálatot, fölmentenek a katonaság alól. Fegyveres testületnek számit a rendőrség, az Államvédelmi Hatóság és az úgynevezett légoltalmi alakulatok. Kiléptem az Üllői útra, és mint általában, ha gondolkozni akartam, gyalog indultam el a híres Üllői úti fák alatt. Az világos volt, hogy az ÁVO szóba sem jöhet: ha a koncentrációs táborban a legnagyobb ínség idején sem loptam ételt élőtől, akkor ebben a rendszerben nem leszek orvos az ÁVO kötelékében. Viszont szöget ütött a fejemben a bűnügyi rendőrség, úgy éreztem, ta- Ián még az ideggyógyászathoz is lehet valami köze. Na meg édesapám életének utolsó hónapjait rendőrorvosként töltötte, és nem voltak rossz tapasztalatai. Másnap reggel elindultam, hogy megpróbáljam a lehetetlent. A Deák téri főkapitányságon azt a felvilágosítást kaptam, hogy a rendőrorvosi kar vezetője dr. Lajta Béla, a Belügyminisztériumban található meg. Szívem erőset dobbant, amikor a József Attila úti épület portáján az őr közölte velem:- A negyedik emeleten Lajta elvtárs várja önt.