Agárdi Péter: József Attila, a közös ihlet. Egy irodalmi centenárium tükre és anatómiája - Critica (Budapest, 2010)
A populáris, a mediatizált, a digitális és az iskolai József Attila
A populáris, a mediatizált, a digitális és az iskolai József Attila A „rövid és a hosszú" József Attila-év egy olyan időszakra esett, amelyre - különösen itthon, kevésbé a határon túli kisebbségi magyaroknál - az olvasás népszerűségének hanyatlása, a szövegértés és írni-olvasni tudás társadalmi léptékű zavara, a mediatizálódás és a globális fogyasztói tömegkultúra terjedésének felgyorsulása, a nemzeti kultúra vélt vagy valóságos problematizálódása a jellemző.31 Nem lenne igazságos, ha csak és végzetesen negatívnak tekintenénk e folyamatokat, de az igényes irodalom, a magaskultúra folyamatos presztízsvesztése - néhány máris klasszikus „kultuszkönyv" (most csak prózaírókat említek: Szabó Magda, Kertész Imre, Esterházy Péter, Závada Pál, Rakovszky Zsuzsa, Nádas Péter, Spiró György, Oravecz Imre, Dragomán György Háy János, Grecsó Krisztián stb.) örömteli közönségsikere ellenére - nem látszik visszafordítható trendnek. Persze kérdés, hogy mihez viszonyítunk, s hogy egyáltalán: merre tart a világ. Mindenesetre a kulturális értékvesztés mellett meg kell látnunk s reálisan illendő értékelnünk az új kulturális médiumok, a mediális kultúraközvetítés struktúraváltásának mind szélesebb folyamatát, az általa kínált esélyeket is. Nevezhetjük mobilkommunikációs-digitális kultúraváltásnak is, amely - a kommercializálódással és lconzumálódással, a lefelé nivellálódással együtt, de annak talán alternatívájaként is - kétségtelenül sok új és részben közösségi típusú kultúraközvetítési lehetőséggel is „megajándékozza" a századforduló és az új századelő magyar társadalmának erre fogékony rétegeit.32 A kultúraelméleti, filozófiai és információtörténeti szakirodalom korábban az „elsődleges szóbeliség - írásbe31