Dalos György: Három Berlin. Barangolások a Fal körül (Budapest, 2023)

13

36 ÉRZELMES UTAZÁSOK verseket és „K. úr” történeteket. Enzensberger a hotel előtt várt, elsétáltunk a Rózsák terére s ott egy padon átnyújtottam neki a pár legépelt oldalt. Cserében megajándékozott könyvével, a „Havan­nai kihallgatás” című dokumentumdrámával, s folyó­iratának, a Kursbuch-nak legújabb számával, ben­ne az „Építőkockák egy médiaelmélethez” című tanulmányával. Beszélgetésünk mintegy hatvan percig tartott, mert neki indulnia kellett a feri­hegyi repülőtérre, de számomra az a hatvan perc csillagóra lett. Témáinkra homályosan emlék­szem. Nyilván szóba került Kuba, ahol ő 1968 ta­vaszán részt vett a kultur­kongresszuson, a Szov­jetunió­­ akkori felesége neki is orosz volt - persze, Németország és végül József Attila, akit egy antoló­giában ő ismertetett meg a nyugatnémet közön­séggel. A Rózsák teréről hazafelé menet úgy éreztem magam, mintha valaki egy áporodott levegőjű szo­bában rám nyitotta volna az ablakot s azon hirtelen betódult volna a friss levegő. Szóval lehet balolda­liként is görcs nélkül gondolkodni, elegánsan fo­galmazni és szemináriumi közhelyek nélkül be­szélni! Megszabadulhatok Maótól és Sztálintól, és Marxot is tudom nem félistenként, hanem szerző­ként olvasni. Ekkora belső szabadságtól valósággal elszédültem. Később önszorgalomból fordítottam

Next