Feitl István - Gellériné Lázár Márta - Sipos Levente (szerk.): Rákosi Mátyás - Visszaemlékezések 1940-1956 1. kötet (Budapest, 1997)
A hatalom meghódítása, 1947-1948
Utána ismertettem pártunk jelöltjeit. „Mint egy cseppben a tenger, úgy tükröződik ebben... pártunk összetétele és lényege. Pártunk 694 jelöltje közül 285 ipari munkás, 204 paraszt és 168 értelmiségi, azonkívül 36 kisiparos és kiskereskedő. Ez az összetétel világosan mutatja, hogy pártunk az ipari munkások, a parasztok, a haladó értelmiség és a dolgozó kisemberek pártja. Talán lesznek olyanok, akiket meglep, hogy jelöltjeink között olyan nagy számmal van képviselve az értelmiség. Pártunk ezzel is ki akarja hangsúlyozni azt az elismerést és megbecsülést, mely a magyar értelmiséget az újjáépítés és a demokrácia megszilárdítása terén kifejtett jó munkájáért joggal megilleti. Azokkal szemben, akik időként szemrehányásképpen azt szokták mondani, hogy mi osztálypárt vagyunk, ezekre a számokra hivatkozva nyugodtan válaszoljuk: igen, mi mint a munkásosztály pártja egyszersmind a magyar nemzet nagy többségét jelentő dolgozó nép pártja vagyunk... Jelöltjeink között ott vannak a magyar demokratikus élet minden rétegének képviselői. A szakszervezetek és az egyetemek, a parasztság, a demokratikus nők és az ifjúság, mindaz, ami a magyar demokráciában eleven, életerős és tettre kész.” S a szociáldemokratáknak címezve rámutattam arra, hogy „nekünk nem kell, és nem is akarunk jobboldali szavazatokra vadászni”. S befejezésül: „Pártunk, éppen mert a dolgozó nép pártja, egyben a nemzet pártja is. És mint ilyen, féltékenyen őrködik azon, hogy nemzetünk független legyen és magyar. Mi, akik annyi vértanút adtunk a felszabadulás ügyének, büszkén valljuk őseinknek Rákóczit, Kossuthot, Petőfit, Ady Endrét, József Attilát és mindazokat, akik a mi hazánk fennmaradásáért és nemzeti felvirágoztatásáért küzdöttek és vérüket ontották. Mi büszkén valljuk ezt a nemzeti örökséget, a nemzeti tradíciót, melynek jelképe a mi pártjelvényünk, a vörös csillagos nemzeti lobogó. Jól tudom, hogy nemegyszer a munkásmozgalom legrégibb harcosai, öreg szociáldemokraták, de kommunisták is, nem értik meg, hogy a kommunista párt vörös lobogója mellett miért emeli magasra a nemzeti zászlót is. Ezeknek a régi harcosoknak mélyen agyukba vésődtek azok az idők, amikor a nemzetiszín a Horthyk, a Gömbösök szinte kizárólagos monopóliuma volt. Engedjék meg, hogy én ezzel szemben emlékezetükbe idézzem, hogy Petőfi 1848-ban a nemzeti lobogó mellett a világszabadság vörös zászlaját is megénekelte. Nekünk viszont, a mai, országot építő és a nemzet vezetésében olyan jelentékeny szerepet játszó kommunista pártnak az a kötelességünk, hogy a vörös lobogó mellett immár a demokráciát jelképező, sok vihart látott nemzeti lobogót is magasra emeljük és tiszteljük. Szabadjon ezzel kapcsolatban egy hasonló kérdésre rámutatni. A munkásmozgalom legjobbjai, különösen a régi generáció, nemegyszer értetlenül, sőt elítélően nézik azt a módot, ahogy pártunk a vallás és az egyház kérdéseit kezeli. Mi, magyar kommunisták tudjuk, hogy a magyar nép nagy többsége vallásos, és nem lennénk igazi nemzeti párt, ha ezt nem látnok. A magyar nép vallásos zöme joggal követeli meg tőlünk, hogy ezt a vallásos érzületét tiszteletben tartsuk, s vele minden tettünkben számoljunk. Ha másként cselekednénk, megsértenők vallásos érzületüket, eltaszítanók őket a demokráciához való fejlődés útjáról, és ma-415