Gáll Ernő: Levelek, 1949-2000 (Budapest, 2009)
Levelek (1949-2000)
Itt talán elviheti, adok-kapok alapon mindenki kitereget és odasújt meg miegyéb. András véleményét régebbről ismertem, sőt itt is elmondta, mikor a darabja sikertelen szögedi bemutatójakor meditált nálunk két este is. Nem szóltam bele a gondolatmenetébe, mert hát minek. íróember, szépíró ha elmélkedik, az megakaszthatatlan. Sántával [Sánta Ferenc] vagyok így. Az, ha elkezd meditálni és bölcselkedni, akkor elkészülhetek arra, hogy minden szögedi vonatot lekések és mellé még módom sem lesz szót ejtenem, mert minek is. Nem lehet. Meg kell mondanom neked, hát kinek mondjam, ha nem neked? - hogy nem jó, ha Andris elméleti írást csinál. Ilyenkor szépirodalmian tudja a sulykot eldobni, és az bizony főbe kólint. A darabjában ugyan megkorbácsoltathat bárkit, azt nem veszi senki a szívére, de a publicisztikai írásban az általánosságot [sic!], a valakik, egyesek stb. visszaütnek - azt hiszem, hogy most is ez történt. Persze ilyenkor aztán más dühök is előtörnek, miket én P. Z. írásában nem értek vagy nem tudok, eredetüket nem ismerem stb. írandó vagyok hosszan és udvariasan Andrisnak, de nem tudtam még hozzáfogni. Én írását nem tartottam olyan nagy horderejűnek, hogy arra ilyen ágyúkkal és így kelljen lődözni. Ezt meg Huszárnak kell megírni. Van Andris cikkének végén egy kis stiláris baklövés, ti., hogy Csipkerózsika Orpheuszra vár. Ez a kontaminált népmeséi és mítoszi anyag jelzi, hogy nem is gondolta ő annyira végig, amit végig kellett volna gondolnia. Tehát: adj isten minél több Sütő-regényt, -drámát, de elméleti, esztétikai vonatkozású írást ne. Ezt sem ti, sem más meg nem tilthatja - bizonyos. De jobb lenne másképpen. De az élet nem olyan, amilyennek szeretnénk, ravaszabb és változatosabb a mi szimpla elképzeléseinknél. S vajon Láng mit ír? Pesten szóval [sic!] értem őt, de hát melege volt, izgult, mert az előadására készült és így tovább, már nem tudtam megkérdezni, hogy mit írt, hol jelenik meg stb. Amint látom, éppen megint egy vita van kibontakozóban, Deák kontra Huszár. Még vissza Andrisra: pl. amit a kolozsvári napilapban mondott Kántor kérdéseire, az kiváló volt. De hát akkor mit berzenkedek én itt, hogy így ne írjon, meg úgy ne írjon elméleti írást? A partvonalon kívüli egykori szerkesztő kapdossa össze reflexióit, azt hiszem én. Mostan pedig a NylrK tisztelt főszerkesztőjéhez fordulok: Tudom, hogy nagy gond és eggyel több gond a vállára ez a folyóirat. Mégis kérem, hogy vegye türelemmel a vállára és csinálja, mert kell. De azt is nagyon szeretném kérni, hogy akár az intézetünkbe, akár a József Attila Tudományegyetem Központi Könyvtárába, de valahogyan kapjunk belőle, mert évek óta nem kapjuk. Próbáltam a nyelvész Murádinnal [Murádin László] - aki ott titkárkodik, ha jól tudom -, Lánggal, másokkal kapcsolatot teremteni, hogy küldjék a folyóiratot, nem ment. A dolog pikantériája, hogy a központi könyvtárunk előfizetője is a folyóiratnak, mégsem kapja meg. Az én nagy nehezen összekoldult példányaimból egészítgeti ki a maga kollekcióját. Nem lehet valami listára beírni bennünket? Hát, íme, a gondod mellé megint egy másik gond. A nyár rosszul telt. Mindig készültem, hogy ásni megyek Felgyőre, nem sikerült. László Gyula késve jött meg Amerikából, sátrat már nem kapott, és a felgyői kirándulás elmaradt, pedig nagyon vágytam rá, ott csönd van, csontvázak és jó társaság. írtam vagy mondtam ezt neked már, a kettős vagy nem is tudom, hányszoros élet egyik szelete ez a régészeti buli. Űj lelet tehát nincs. Sokat olvastam, készültem az őszre. Egyetlen utam volt csak, elmentem Kanizsára a vajdasági írók találkozójára, ahova meghívtak. Ott aztán a vitákat hallgathattam, ebben még csak bírtam velük a versenyt, az ivásban már nem. Román meghívott is volt, Maria-Luisa Cristescu, de nem jelent meg. Az orosz küldött megjelent, de ő annyira megzavarodott a sokféle nép és nemzetiség miatt, hogy végül is kijelentette, hogy nem tud tisztába jönni, hogy hányféle magyar van, legjobb lesz, ha mindegyikkel pertut iszik, amit derekasan meg is tett. Csakugyan érdekes volt, hogy milyen Bábel tud lenni hirtelen, ha elkezdi magyarázni az ember, hogy ő valójában kicsoda is. Még a szlovénekkel is nehezen tudtam megértetni - igaz, hogy oroszul beszéltünk, és ez elég nehéz közvetítő nyelv volt -, hogy a mi szlovénjeink - vendek - valamiképpen az ő testvéreik, és hogy volt egy Pavel Ágostonunk, aki az ő nagy tudósuk és így tovább. Erre jó volt a kanizsai tábor, siptár, macedón, vajdasági román és a többi - szót váltottunk. Nem voltam viszont Debrecenben, ahol is a Sarló ünnepelte félszázados jubileumát. Ekkor volt a Nyugat-konferenciának éppen az a napja, ahol Kántor, Láng is szerepelt. Edgár aztán megfordult ugyan Pesten, de én már itthon voltam akkor. így kerülgetjük egymást. A nyári örömök közé tartozik még, hogy fenyegető névtelen leveleket kaptam - éppen a veletek való kapcsolatok mián, ez meghatott, mármint az, hogy ennyire becsülnek egyesek, ennyire túlbe275