Gáll Ernő: Levelek, 1949-2000 (Budapest, 2009)
Levelek (1949-2000)
584. ILIA MIHÁLY GÁLL ERNŐNEK Szeged, 1989. november 12. Kedves Ernő Bátyám, lapod után leveled is megjött, s ez azt jelenti, hogy az én lapom előtt meg az én levelem érkezett el hozzád. Az egyik levelem biztosan, mert a mostani (november 3-i postai pecsétű) leveledben utalások vannak arra az én irományomra. Na, tehát vigadjunk, a posta megemberelte magát. Dicsérem, hátha megtartja szokását. Leveledet kicsit késve olvastam, mert kórházban időztem, ahol is megoperáltak. Immár harmadik éve, hogy októberben kórházban vagyok, és megkéselnek. Most sem volt másképpen. A halál nagyon közel van hozzám, szinte parolázom vele. Kórházban lenni ilyen vendégséget jelent. Igaz, hamar meggyógyultam, és betegtársaimat én gondoztam. (Csikós, órás, cigánylegény voltak a társaim, ez utóbbi úgy szenvedett, hogy állandóan énekelt. A másik kettő meg életét mesélte. Csak egy magnó kellett volna, és jó szociográfiai kötetet csinálhattam volna, de hát a baj nem irodalmi ihletésű, a fájdalom másképpen tör ki az emberből.) Erről jut eszembe. Rácz Győző meghalt? Leveledből tudom csak. Itt hír nem volt róla. Igaz, minek is? Amikor séfredaktor lett, írtam neki, hogy megírnám véleményem a szerkesztéséről, illetve egyegy számról. Nem válaszolt. De utóbb hallottam, hogy valami megjegyzést tett rám. Hát Isten nyugtassa, sit tibi terra levis. Biztosan igazságtalan vagyok vele. Egy dolgot próbált, valami filozofikus lírát. Azt érdekesnek találtam, távolról hasonlított Ancsel Éva dolgaihoz. Erről is írtam neki. De aztán amire fölhasználta, az majdnem arra késztetett, hogy levelem visszakérjem tőle. NB! Levél. Szőr [Huszár Sándor] most szólít föl (Ilia úr címzéssel), hogy a hozzám írott episztoláit kéri, mert naplót ír. Most azt fogja hinni szegény, hogy nem akarom átadni neki egykori list-jeit. Dehogynem. Csakhát zsákokban van mások több ezer levelével együtt, és most az én asztmás rohamaim között aligha van mód rá, hogy poros leveleket válogassak. Gondolhatod, hogy milyen kínos nekem ez a dolog. Mint egy irodalmi dandy él itt, szerepel, beszél, és az éter hullámain csicsereg. Ki hitte volna? Hiába, a proletár nagyon föltalálja magát mindenütt. Én még csak azt tanultam, hogy a cserkész találékony. Meg az úttörő. Mindkettő voltam. (Irigylem az utódaimat, hogy nem lesz módjuk benne.) Most itthon üldögélek egy kicsit, nézem a tévét, a falmászás újabb sportteljesítményeit csodálom, és kapkodom a fejem. Olvasgatok is néha. Pl. Beney Zsuzsa József Attiláról szóló tanulmánykötete olyan szép, hogy Pilinszky is írhatta volna. Hegyi Béla csinált megint egy beszélgetőkönyvet (mint tudod, ez a férfiú valamikor a Vigíliát szerkesztette), Cs. Szabó László, Fáy Ferenc, Faludy György, Czigány Lóránt és Határ Győző szerepelnek a könyvben. Ezt olvasgattam az este. Faludy Pesten van.[...] Járt itt is, hosszú idő után megismerkedtem vele. [...] Határ Győző a napokban érkezett, várjuk ide is a jövő héten. Rokonai vannak itt, apja valamikor a Kner nyomda szedője volt. [...] És persze itt van mellettem H. [Martin Heidegger] úr nagy műve, a Lét és idő, most jött ki a fehér sorozatban. Ha nem lennének ilyen ingerlők a napi dolgok, akkor neki is fognék, és elmerülnék mélységeiben. Minthogy mindig megkérdezem hallgatóimat, hogy milyen újdonságot olvastak, lehet, hogy valamelyik már holnap ezt jelöli meg, és akkor bajban leszek. A debreceni Csokonai Kiadó (van ilyen is) Szabó Dezsővel rukkolt ki. Az elsodort faluval. 170 forintért adják. Nem veszem meg, mert megvan. Nem olvasom újra, mert olvastam már régebben. Én inkább egy jobb irodalmi-esszéválogatást adnék ki Dezső úrfitól, aki valamikor nálatok a Continentalban (New Yorkban) páváskodott. Az eszét tudom csodálni, nyelvkészségét is meg a stílusát is (ritkábban), de romlottságát néha hajamat tépve fogadom. Tanítom persze. Király Pista nagy, könyv nagyságú tanulmánya az Alföldben fölújította a körötte való vitát, de elhalkult a dolog. Okát abban látom, hogy nem olvassák az ifjabb irodalmárok, lusták elolvasni, és a kérdések, amelyekről írt Sz. D. - hiába aktuálisak, nem rezonálnak az újabbakban. Király! November 6-án temették a Farkasréti temetőben, akkor már kórházban voltam, nem mehettem el a végtisztességére. Kosztolányija jelezte: merre haladt volna a munkájában. Babitsra készült. Valami helyesbítést kívánt csinálni az életművében. Bűnbánó gesztusai voltak. Regénytéma lenne. Nekem tanszékvezetőm volt a nehezebb időben (1957-től), kivághatott volna, de elviselte szemtelenségemet, és mély megvetésemet sok minden iránt, amit ő tisztelt. A református lelkészfi, akiből bolsevik lett, és a katolikus paraszt, aki éppen belekóstolt a dolgokba, és minden gátlás nélkül (a veszély tudata nélkül is!) kerül egymás mellé. Szerintem ő bölcs volt akkor, és nem csak szamaritánus 577