Garai László: Egyáltalán, minek nekünk gazdaságpszichológia? (Budapest, 2015)
II. Hogyan működünk és hogyan értelmezünk? - Hogyan értelmezünk?
Amit tesz, mond, gondol vagy érez az ember, azt egy (akár tudatos, akár tudattalan) célracionális technika többé-kevésbé jól illesztené az őt generáló feltételekhez; a test működésének tünetei ugyanezekhez a feltételekhez élettani összefüggések mentén illeszkednének. A szóban forgó feldolgozás ezt az illeszkedést megzavarja, amennyiben a kérdéses lelki teljesítményt vagy testi megnyilvánulást akként torzítja el, hogy benne ne az az anyag kapjon hangsúlyt, amiből ez a tényező áll (amint a régi filozófusok fogalmaztak: ne a szubsztancia), hanem a forma: az, hogy ugyanúgy teszem, mondom, gondolom, érzem, illetve engedem megtörténni magamon a dolgokat, mint azok, akikhez hasonlítani akarok, illetve másképp, mint azok, akiktől különbözni szeretnék. [...] ilyenek vagyunk. Uj nép, másfajta raj. Másként ejtjük a szót, fejünkön másként tapad a haj- írja József Attila a „város peremének" lakóit idézve. Hogy e költői képen túlmenően azok, akik másoktól különbözni akarnak (s közben ezáltal is egymásra hasonlítani), azok előbb-utóbb eljutnak oda, hogy „másként ejtik a szót", sőt, hogy „fejükön másként tapad a haj", erre nézve számos bizonyítékot mutatok be egy másik könyvben. A könyv egyik fejezete6 magáról József Attiláról mutatja ki sorra, hogy költői, filozófiai és magánszövegei, életvezetése és tettei, amelyekkel a maga sorsát beteljesíti, továbbá testi és lelki betegségének tünetei - mind szociális identitásának, a benne aktuálisan bekövetkező változásoknak a feldolgozásával összefüggésben állnak elő mint olyan jelölők, amelyek a megváltozott identitás új hangsúlyait jelölik. Számos megfigyelés van, ahol a mindennapi tapasztalat csak azt állapítja meg, hogy valaki utánoz valaki mást. Valójában arról van szó, hogy ilyenkor a szociális kategorizáció jelöltjéhez illeszt az ember jelölőt: akihez identitásunkra nézve hasonlítani akarunk, azt egyébként lényegtelen megnyilvánulásaiban is utánozzuk, amint ezt például egy másik költő-pszichológus, Shakespeare bemutatja, amikor a IV. Henrikben a nemes Percy özvegye megemlékezik férjével egykorú ifjaknak arról a törekvéséről, hogy olyanok legyenek, mint nagyszerű férje volt: Ki nem úgy lépett, mint ő, béna volt; S a tört beszéd, természetes hibája A legvitézebbek hangsúlya lett, S a halk, folyamatos beszédűek Elrontották tudásukat, hogy őt Utánozzák. (Vas István fordítása) Ha a személynek érdeke fűződik az általa hangsúlyossá tett formához, a kategorizáció nagyon gyakran még olyankor is végbemegy, amikor a jelölő vagy a jelölt szubsztanciája (anyaga) olyan, amilyenhez éppenséggel nem fűződik érdeke. A Shakespeare által hivatkozott esetben például nem téte-6 Garai László: „Eset: József Attila tragikus paradoxonjai". In uő: „...elvegyültem és kiváltam": Társadalom-lélektani esszé az identitásról. Budapest, 1993, T-Twins Kiadó, 113-197. o. 158