Garai László: Egyáltalán, minek nekünk gazdaságpszichológia? (Budapest, 2015)
III. A gazdaságpszichológia terepe: A második modernizáció - A gazdasági működés alapjául szolgáló tulajdonságok tömegtermelése
Mint a termelés dologi feltételeinek, úgy személyi feltételeinek megtermelése is tőkeráfordítást igényel. Már Adam Smith az állótőke alkotórészei közé sorolja „a lakosoknak, illetve a társadalom tagjainak szerzett és hasznos képességeit", rámutatva: „A munkás tökéletesített ügyességét ugyanolyan szemszögből lehet tekinteni, mint egy gépet [...], amely megkönnyíti és megrövidíti a munkát, és amely bár bizonyos költséget okoz, ezt a költséget profittal együtt megtéríti".10 Ennek a megtérülésnek, mint minden más áru esetében, itt is az a feltétele, hogy a termékkel az rendelkezzék, aki a befektetést eszközölte. Csakhogy itt a termék: a munkaerő, a munkás teste és lelke, s minthogy ennek képességeibe a kiképzés során a befektetett tőke szervesen épül bele, elválaszthatatlanul attól, ami „természettől fogva" adva van, a tőkével csak úgy rendelkezhet a beruházó, ha a munkás testével és leikével ennek totalitásában rendelkezik. Másfelől viszont tudjuk, hogy a kapitalizmus képlete az, hogy munkaerejével a munkás szabadon rendelkezik. Ennek az összefüggésnek kiterjesztése a kibontakozó posztkapitalista formációra azt jelentené, hogy a munkaerejébe szervesen beépült tőke felett is ő rendelkezik. Ami igen bizonytalanná tenné a befektetett tőke sorsát, tekintettel egy ellentmondásra, amelyben minden posztkapitalista alakzat alapellentmondása sejthető: minél magasabban kvalifikált munkaerőről van szó, egyfelől annál nagyobb tőkék lekötését igényli a megtermelése - másfelől annál bizonytalanabbá teszi a lekötött tőke sorsát az autonómia, amelyre igényt tart. A dilemma világtörténelmileg első megoldási kísérlete a tőke javára történik. A TOTÁLIS ÁLLAMOK ALKALMATLANSÁGA Tulajdonképpen ez az, amiről József Attila beszél jelen dolgozat elején idézett tételében: az állam, kisajátítva a tőkeeszközöket, egyszersmind kisajátítja „a dolgozni tudó egyéneket mint termelési eszközöket": a kisajátítandó tőkejavak egy része ekkor már ezeknek az egyéneknek a dolgozni tudásában van lekötve. József Attila itt elméletileg megfogalmaz valamit, ami az I. világháborúval kezdődő időszakban egy posztkapitalista formáció létező gyakorlata. Ezt a gyakorlatot a posztkapitalista állam anélkül is folytatja, hogy a tőkeeszközök kisajátítására ténylegesen sor került volna. Az új gyákorlat kulcstényezője nem ez és az állami tulajdonba vétellel megalapozott tervgazdálkodás, hanem egyáltalán az állam beavatkozása a tőke és munka viszonyába, olyan feltételek mellett, amelyeket a fenti dilemma jellemez. 10 Smith, A.: An Inquiry into the Nature and Causes of the Wealth of Nations című könyvének francia fordításából idézi Marx i. m. 220-221. o. Kiemelés tőlem - G. L. 215