Garai László: Egyáltalán, minek nekünk gazdaságpszichológia? (Budapest, 2015)

I. Egy félkapitalizmus - és a másik fele - Hogyan állt elő a tegnapi úgynevezett szocializmusból a mai úgynevezett kapitalizmus?

séges, mert a dolgozni tudó egyéneket mint termelési eszközöket szintén köztulajdonba kell venni, különben tervgazdaság nem lehetséges".15 S mind ezen elméleti okoskodásokon túl, a gyakorlati viszonyok olyanok voltak, hogy „a dolgozni tudó egyéneket mint termelési eszközöket" csak részben kellett „köztulajdonba venni" ahhoz, hogy a proletár a proletárdikta­túrában állami tulajdonban legyen: fizikai és szellemi potenciáljának az a része, amelyet adottságainak bázisán az állam által eszközölt humánberuházásból képeznek ki, eleve a beruházó tulajdonában volt és maradt. Persze, ennek az állításnak ellene lehet vetni, hogy a tulajdonjogok Kornai által rendszerbe építve bemutatott három fő típusa közül az egyi­ket nyilvánvalóan soha, egyetlen alkalommal sem érvényesíthette a prole­tárra nézve az állam: nem tehette adásvétel tárgyává, nem adhatta bérbe, nem ajándékozhatta el, nem tehette örökségi hagyatékká. Mindez azonban azt mutatja, hogy a József Attila által megfogalmazott összefüggés tényleg maradéktalanul jut érvényre: „a dolgozni tudó egyéneket mint termelési eszközöket" kezelik, tekintet nélkül bármilyen különbségre, amely az em­bert esetleg kitüntetné a fizikai termelési berendezéssel szemben, hiszen az állami vállalat anyagi tőkejavainak tulajdonlására vonatkozó elemzés­ben Kornai János egyértelműen megfogalmazza, hogy a tulajdonjog csak a reziduális jövedelem és a szabályozás tekintetében értelmezhető, míg „az elidegenítés tulajdonjogait a klasszikus szocialista rendszerben senki sem gyakorolhatja, még a névleges tulajdonos, az »állam« sem"16. Akárcsak a humánerőforrásra vonatkozóan. Létezésének klasszikus időszakában a szocialista rendszer abba bukott bele, hogy próbálta a dilemma gyakorlati megoldását a rabszolga mintá­jához közelítve megtalálni - történetének reformidőszakában pedig abba, hogy a magántermelők társadalmának bérmunkását próbálta a megoldás­hoz mintául venni. Az első esetben az állam biztonsággal ruházhatott be tőkét abba a különleges jószágba, ami az ember kiképezett munkavégző ké­pessége, de a kiképezett ember autonómia híján egyre rosszabb hatásfokkal működött - az utóbbi esetben meglett az autonómia nélkülözhetetlen mini­muma, de az állam egyre inkább rábízta az emberre, hogy bérét befekteti-e magába. A dilemma igazi megoldását olyan működésmód jelenthetné, amelyet az ember akkor is autonómnak él át, amikor képességeit egy külső szerve­zet működteti - másfelől amikor önmaga rendelkezik saját potenciálja felől, döntésében akkor is ennek a szervezetnek érdeke vezérli. S ezen a ponton kapcsolódik a képbe a kommunista párt. Ezt a nagyon sajátszerű szerveződést vizsgálva arra a következtetésre kellett jutnom, 15 József Attila: Kapitalista tervgazdaság vagy marxista elmélet? In József Attila összes mű­vei. III. Budapest, 1958, Akadémiai Kiadó, 263. o. 16 Kornai 1993,106. o. 31

Next