Hajdu Tibor (szerk.): Károlyi Mihály levelezése VI. 1949-1955 (Budapest, 2008)
Levelek - 1949
ták rettegnek. Ahogy maga József Attilát idézte: Miért ne legyek kommunista, felakasztanak úgyis, miért legyek kommunista stb. Ez az orosz irrealizmus, amely nem csinál engedményt a népi sajátságok emotionális adottságainak, nem korszerű, de anachronizmus és végeredményben önmagát fogja elpusztítani. Mert nem csak a nationalistákat háborítja fel és teszi ellenségévé, de az igazi kommunistát is. Mert ha a Sovjet az volna, amit hazudva saját magáról állít, ha nem volna imperialista és hódító (megengedem, hogy erre kényszerítve van a Nyugat által), ha nem kolonizálna olyan durván, primitíven, ha nem volna infantilisán sovinista (emiatt nem tűri a lengyel, cseh, magyar, román nacionalizmust), nem volna baj egy nagyobb keleti blokk tagja lenni. Kis nemzetek napja leszállt. Történelmünk úgyis a német és török rozoga, himbáló hídján játszódott le. Ez a szerep nem acélozta meg a magyar jellemet. Hogy tudjunk most ellent állani? Csak egy internationalisan, cosmopolitán érző nagy „Commonwealth” képes egységet nyújtani, egy kényszer nélküli, közös érdekekre alapozott Uniót. A sztálini hazugság mindennek az ellenkezője, abszurditásai folytán lépten-nyomon belebotlik saját maga által szőtt ellentmondásaiba és bukfenceket vet. Ezeknek a bukfenceknek következménye, hogy a munkástömegek a Nyugaton idővel elfordulnak Mekkától,'1 és csak addig haladnak velük, ameddig béremelési, syndikalista harcaikban segítségre van szükségük. De ez már nem egy komoly csapat, amire számolni lehet. A Courtadek, Wurmserek5 a Vörös Hadsereg szempontjából quantité négligeable-ekké6 váltak. A Vörös Hadsereget senki sem fogja jobban utálni, mint a francia munkás, ha egyszer contactusba kerül vele. Tegnap elküldtem az utolsó megírt csomót. Most csak az utószó következik, amelyhez hozzá csatolom Rajk utolsó szavát és a magyarázatot. Utálom és félek a magyarázattól, mert úgyis csak hypothezis lehet, dacára hogy úgy érzem, hogy megértettem vallomásai igazi okát. Maga az „honneur intime”-ben7 nem hitt és kigúnyolta ezt a beállítást, én azt hiszem, hogy csak az marad meg, ha minden más összeomlik. Nem tudom, ismeri-e Hillary repülőtiszt memoirjait az utolsó háború alatt? Angol volt. Nem hitt a háborúban és mégis fel akarta magát érte áldozni. Nem a hit adja az erőt, ahogy mondani szokás, de van egy emberfajta, akinek lelki alkata olyan, hogy szenvedélye az áldozat. Élet áldozat nélkül nem élet. Az élet, ha nincsen olyan, amiért fel lehetne áldozni, nem ér semmit. Nem a cél, de maga az áldozat a fontos. A „crime inutile” helyett a „sacrifice inutile.” Le pur sacrifice.8 A gyengék, a naivak elképzelik, hogy azért áldoznak, mert hisznek. Nem realizálják, hogy ez a szenvedély alapja lelki alkatuknak. „When a man hath no freedom to fight for at home, let him combat for that of his neighbour.”9 Ha már nem tudja magát saját hazájának feláldozni, talál mást, hogy ezt tehesse. Ezért lett Rajk communista. Ezért ment Spanyolországba, ezért választotta a forradalmár életet, mert dacára, hogy sokkal kényelmesebben élhetett volna nagybátyja és Borszékiék10 társaságában. Ez a typus ember Sztálin számára a legveszedelmesebb, a sztálinizmusnak önvédelemből ki kell ezeket irtani, mert potentialis veszélyt jelentenek. Ezek a veszélyesek és nem a rothadt polgárság, aki mindenbe beletörődik, aki „buckói, bis der Rücken nicht mehr bucken kann”." Ezeket „vaporizálják” évek óta a Szovjetunióban, mert ezeket másképp megtörni nem lehet, csak liquidálni. Ezekre nem hat az Akárki problémája, hogy nem tud részt venni a társadalmi életben, hogy munkalehetőségei meg lesznek tőle vonva, hogy nem tud részt venni a közös munkában. Ezek a kivételek ellen nincsen fegyver, mert ők nem fontosak saját maguk számára, ezeket a „volontaires de la mort”-okat12 csak vaporizálni lehet. Vannak ilyenek a világon, de kevesen, egy fajnál több, a másiknál kevesebb. Az íreknél több, nálunk kevesebb. Ennek nincsen köze a kommunizmushoz, csak annyiban, hogy a kommunisták között található typus, akikkel Sztálin fiatal korában együtt dolgozott, és tudta, hogy hasznukat veheti. Byront is Missolonghiba ez a szenvedély vitte. Nietzsche is beszél a Zarathustrában a Molochról, aki felfalja „die grossen Seelen die gerne sich 127