Nagy Attila: Nem lehet visszatérni. Egy színész vallomásai (Budapest, 2017)
Második felvonás - 1956
jutott eszünkbe. Eztán mindig szégyellni fogom. - Ez a népköltészet ereje - mondta derűsen mosolyogva Illyés. Én magam rémületet éreztem a jelmondat hallatán, ugyanolyan szorongást, mint mikor a szovjetek azonnali távozásának követelését olvastam a Mefesz* követelésében. Az a riadalom vagy lázálom bénította a lelkemet, hogy a környéken állomásozó szovjet haderők azonnal szétlövik ezt a tömeget. Szétlövik a tömegben szorongó ismerőseimet, dolgozókat, fiatalokat, gyerekeket. Ha Budapesten nem riadtak meg a fegyveres beavatkozástól, akkor miért óvakodnának tőle itt, Miskolcon. A szavakban megfogalmazódó indulatot olyannak éreztem, amilyen indulatot József Attila érezhetett, mikor a vonat kereke alá adta magát. „Szabadságot akarunk!”, „Elég volt a félelemből!” - voltak olyan kiáltozások, melyek úgy töltötték be a levegőt, mint az ezrével repülő galambok. Magukkal emelték az ember lelkét.- Gyerünk mi is! - indítványozta valaki. Vendégeink (bár magukat nem szánták rá, hogy a tömeghez csatlakozzanak) szorgalmazták a mi csatlakozásunkat, és elköszöntek. Akik ott voltunk a klubban, lezúdultunk az utcára. Éppen előttünk vonult el a tömegben pár ezernyi cigány. Sokan közülük hegedűn húztak valami Kossuth-nótát vagy a Rákóczi-indulót, már nem emlékszem pontosan, de azt nem vagyok képes soha elfelejteni, amit kiabáltak: „Vidáman szól a dalunk! Cigány kormányt akarunk!” Barátaim, kollégáim jóízűen kacagtak. Én újra csak szorongást éreztem. Oda is szóltam a mellettem álló Herédy Évának,** hogy ebben nincs semmi nevetséges. - Képzeld el, hányféle cél, érdek és szándék zsúfolódik össze ebben a tömegben!... - Neki az volt a véleménye, hogy ez természetes. Szerintem is az volt, de veszélyesnek éreztem, mert az én történelemlátásom szerint az emberiség mindig akkor ért el nagy dolgokat, ha egyetlen célért mozdult meg, és félre tudta állítani a mellékérdekeket. Mindig kudarcot vallott, ha * Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége: ifjúsági szervezet 1956-ban, amely kulcsszerepet töltött be a forradalom követeléseinek kidolgozásában, illetve a forradalom elindulásában. ** Herédy Éva (1927-2009) karmester, zeneszerző, a Miskolci Nemzeti Színház egykori karmestere, korrepetitora, előadások zenei vezetője. 124